Az ember fialánya csak sóhajt és nyel egy rohadt nagyot, amikor a blogra sorra érkező kommenteket olvassa. Ezek közül most a legutóbb érkezettet – Bódis Lajos hárompontos javaslatára jött – külön is feltesszük. Mert…, mert az ember fialánya csak sóhajt és nyel egy nagyot…
(Szerk.: Régi, állandó kommentelőnk, ultimahora írta, ajánljuk mindenki szíves figyelmébe.)
***
Ehhez a kérlelhetetlen pontosságú elemzéssorhoz, magam – önkormányzati bérlőként – csak két észrevétellel mernék csatlakozni.
Először ahhoz, hogy "...a szegényebb körzetekben a lakók többsége nem vesz részt a ...választásokon," melyre közülünk már Bereczki Feri is rámutatott, s melynek okait – sok más mellett – egy sajátos és kölcsönös delegitimációs folyamat felerősödésében látom. A lakosságot eluraló általános apátián túl ugyanis, az ök.-i bérlők rétegtársadalmának nagy része – épp lakhatási jogállásának (jó esetben is) féllegitim volta miatt – egyszerűen a "neszóljszám" taktikát kénytelen követni, míg az önkori, bár vastagon vétkes ez ügyben, gátlástalan zsarolási potenciálként kezeli a sok okból "sáros" lakók ügyeit.
A másik kérdésedben bennfoglalt kétely pedig, hogy a polgármester által ellenőrzött média – értsd, pártharsona – lefedi-e eme réteg igényeit-érdekeit, már csak azért is helytálló, mert épp az ellenkezőjeként funkcionál a "heti híradó." A lakhatási szempontból jórészt delegitim bérlői réteg és holdudvara ugyanis megtudja belőle, hogy a meghirdetett lakáspályázatok mért nincsenek az ő igényeire szabva, s hovatovább még tán papi áldást és szüzességi bizonyítványt is be kell majd mutatnia, egy, jórészt a "házkezelésnek" felróhatóan romos "hajlékért."
Megtudja belőle továbbá például, hogy "csökken a bűncselekmények száma a kerületben," s elmélázik kissé, hogy de jó lenne akkor a "kerületben" laknia, s nem abban a bérházban, mely hazatértekor ezerwattos házizenével és kellemes "fűillattal" fogadja. És ha mindezen túl van, már csak annyi dolga marad, hogy megtanulja visszafogni magát, ha szotyival köpik le.
És ugyan miről is olvashat még a heti harsonában? Győzelmi jelentéseket a milliárdos felújításokról, a felvirágozott házakról, ahonnan hamarosan kiteszik a szűrét? Vagy ha mégis a nagypolitikára szottyanna kedve, hát a "brüsszeli birodalom hódító törekvéseiről," mely különben "erőszakkal" utal át EU-milliárdokat romos házaink és úttalan útjaink felújítására?
És hogy eme jámbor olvasónak, aki lépten-nyomon azt látja-olvassa, hogy "Józsefvárosnak nyernie kell," mért nem fűlik a foga a "lakossági tájékoztatók" kellemesen áporodott légköréhez tartozó idült mosolyok látványához? Hát talán azért, mert enyhe mazochista hajlamait bőven kiélheti szerény hajlékában is.
S ha kissé megszalad neki, még sörözhet is hozzá.
(ultimahora 2014.06.01. 17:36:42)