A mi Józsefvárosunk

73. Metró-hatás

2013. november 25. - PomaziD

02.jpgJövő tavasszal átadásra kerül a 4-es metró első szakasza, amelynek része egy Rákóczi téri megállóhely is.  Az építkezés már évek óta fájó pont a fővárosiaknak, elsősorban a józsefvárosiaknak, ennek megfelelően a köztudatban szinte csak negatív felhanggal él, érdemes végiggondolnunk, hogy elkészülésének kedvező hatása is lehet a kerületre.

Az már másnak is szemet szúrt (Egy teljes utcában lehúzták a rolót), hogy a tér szomszédságában levő Víg utcában egyik bolt sem üzemel.  A környező utcákban sétálva megállapítható az, hogy a környéken csak bankok, éttermek, kocsmák képesek hosszú távon fennmaradni, leszámítva egy-két üdítő kivételt.  Az átmenő forgalom megnövekedése esélyt teremthet a helyi vállalkozások újbóli felvirágzásának, amely a kerületnek anyagi szempontból is hasznos.

rakoczi3.jpg

A fent említettekhez hasonlóan ugyancsak nehézkesen tengeti napjait maga a Csarnok és benne az árusok is. A lecsökkent vásárlószám és a növekvő árak miatt egyre nehezebb gazdaságosan működtetni egy üzletet a piacon, az állomás átadása talán az ő helyzetükön is javíthat. Ehhez persze az is kellene, hogy a korábbi tervekkel ellentétben a piacon vásárlók ingyenesen használhassák – ha csak korlátozott ideig is – a szintén újonnan létesült mélygarázst.

rakoczi1.jpg

Mindez persze csak akkor lehetséges, ha a környéken biztosítható a kulturált, biztonságos közállapot. Emlékszünk még a téren régebben uralkodó áldatlan helyzetre, reméljük, hogy ezt nem kell viszontlátnunk az építkezések befejeztével. Az ugyan aggodalomra adhat okot, hogy a kerületi főkapitányi székben az utóbbi időben nem sikerült hosszú távú karriert befutnia senkinek, de bízzunk benne, hogy a közeledő átadás komoly javítási lehetőséget kínál mindenkinek.

Könnyen beláthatjuk, hogy a tér megújulása és majdani megnyitása számos előnnyel járhat a Csarnok-negyed számára. Bár tudom, hogy városrészünk földrajzilag a „kisnagykedvenc” Palotanegyed és a mellveregetésre okot adó Magdolna-negyed között található, támogatottságban nem kap olyan figyelmet és törődést a jelenlegi vezetéstől, amilyet megérdemelne, de most egy ilyen lehetőséget – amikor egy kis odafigyeléssel sok babért lehet aratni – elszalasztani megbocsájthatatlan bűn lenne.

Komássy Ákos

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr305655469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása