A mi Józsefvárosunk

66. Séta a temetőben

2013. október 31. - cbfm

06.jpgA Kerepesi temető (Fiumei úti sírkert) Magyarország egyik legrégibb sírkertje, mely összefüggően megmaradt. Európában az egyik legteljesebb „Nemzeti Panteon”, ahol a magyar történelem és kultúra nagy alakjai – politikusok, művészek, tudósok – nyugszanak. A síremlékek közül megkerestem néhány olyan ismert emberét, akik Józsefvárosban éltek, alkottak vagy valamilyen egyéb közvetlen kötődésük volt a kerülethez.

A főbejáraton átlépve s egyenesen tovább haladva az Árkádsor között jutunk el Jókai Mór (1825-1904) síremlékéhez. Jókai Mór élete során lakott Józsefvárosban.

t_jokai.jpg

Ha Jókai síremlékével szemben állunk tőle balra ill. jobbra találjuk Ady Endre (1877-1919) és Blaha Lujza (1850-1926) síremlékeit. Mikor az ember Adyra gondol, azt hihetné, hogy egy a költői nagyságához méreteiben is igazodó síremléke van, ezért talán másoknak is meglepő a magányos férfialak, amely Csorba Géza alkotása.

t_ady.jpg

Blaha Lujza az egykor a kerületben álló Nemzeti Színház halhatatlan képviselője. Nyughelye hűen tükrözi színészi nagyságát. Síremléke Fülöp Elemér alkotása.

t_blaha.jpg

A 34-es művész parcella egyik sarkában találjuk Táncsics Mihály (1799-1884) nyughelyét, aki a kerületben élt és alkotott. Író, publicista s az első szocialista politikusok egyike. 1836-ban az akkori külső-Józsefvárosban telepedett le, majd két évvel később innen is nősült, egy józsefvárosi csizmadia lányát Seidel Terézt vette feleségül. Egykori háza jelenleg is áll a Tömő utcában.

t_tancsics.jpg

Utunkat a művész parcellában folytatjuk. Megannyi híres és halhatatlan személy sírját láthatjuk. A nevek, melyeket látunk, ha nem is minden esetben tudjuk pontos munkássá- gukat, ismerősen csengenek tanulmányainkból, illetve Budapest közterületeinek nevéről.

t_reviczky.jpg

Reviczky Gyula (1855-1889) író, költő. Rövid élete egy részét Józsefvárosban élte le. Síremléke Gách István Lipót alkotása.

t_babits.jpg

Babits Mihály (1883-1941) író, költő, irodalomtörténész, műfordító. A Reviczky utca 7-ben lakott és dolgozott 1916 és 1931 között. Együtt nyugszik feleségével Török Sophieval. Sírjuk Ferenczy Béni alkotása.

t_egressy.jpg

Egressy Béni (1814-1851) zeneszerző. Józsefvárosban élt és dolgozott. Sírja Jánosi András alkotása.

t_heltai.jpg

Heltai Jenő (1871-1957) író, költő, újságíró. Józsefvárosban élt. Sírja Borsos Miklós alkotása.

t_karinthy1.jpg

Karinthy Frigyes (1887-1938) író, költő, műfordító. Józsefvárosban lakott. Karinthy Frigyes és Karinthy Ferenc sírja Borsos Miklós alkotása. A háttérben Faludy György sírja látható.

t_csecsei.jpg

t_horn.jpg

A Művész parcellákban tett séta után ellátogattam a nemrég elhunyt Csécsei Béla és Horn Gyula sírjához is.

CBFM - Józsefváros, Magdolna negyed

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr755608605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása