Fejezetek a józsefvárosi kerületfejlesztés történetéből 7.

Egy időbeli kitérő és a kicsit hosszúra nyúlt nyári szünet után visszatérek az 1995-ös eseményekhez. Ahogy a történet előző részében írtam, végül sikerült meggyőzni Csécsei Bélát, hogy bocsássuk vitára az elkészült koncepciót.

Minden képviselő és osztályvezető megkapta a tervezetet, vártuk a véleményeket. A képviselők közül Juharos Róbert mutatott komoly érdeklődést, jelezte, hogy beszállna a végleges változat elkészítésébe. Ez meg is történt, ő elsősorban a vagyongazdálkodással kapcsolatos részek kidolgozásában vett részt.

A közös munkának volt egy fontos hozadéka. Egyetértésre jutottunk abban, hogy a városfejlesztés olyan hosszú távú ügy, ami csak akkor lehet hatékony, ha 15-20 éven keresztül, politikai ciklusoktól függetlenül, lényegében ugyanabba az irányba halad. Ennek természetesen feltétele, hogy az éppen aktuálisan többségben lévők képesek legyenek figyelembe venni az ellenzék szempontjait, és az is, hogy az ellenzék ne az előrehaladás lehetetlenné tételén dolgozzon. Ez utóbbit persze a helyi önkormányzatokban, ahol nincs kétharmados döntés, sokkal nehezebb megtenni, mint országosan.

Ennek apropóján nem állom meg, hogy kitérjek az országos kétharmadra. Mai bajaink egyik fontos oka, hogy a kétharmados törvények nagy szerepével 1989-1990-ben egy alapvetően hibásnak bizonyult alkotmányos konstrukciót hoztak létre. A cél igencsak  szimpatikus volt: a kétharmados döntések (pl. alkotmánybíró megválasztása) és törvények révén korlátozzák a mindenkori többség hatalmát, megegyezési kényszert igyekeztek létrehozni. Ez a megoldás azonban csak akkor működik, ha mindkét fél jóhiszemű. Ha bármelyik fél a másik ellehetetlenítésére játszik, akkor könnyű dolga van. Nem kell mást tennie, mint a következményekre fittyet hányva megakadályozni minden kétharmados döntést. Azt is amivel, ha ő lenne hatalmon, teljes mértékben egyetértene.

Azt hiszem teljes mértékben tudatosan ezt csinálta a Fidesz 2002 és 2010 között, főleg az időszak második felében, lehetetlenné téve ezzel egy sor, időközben elengedhetetlenül fontossá vált törvénymódosítást. A hatalmi taktika bevált, csak az ország megy bele tönkre. Azért egy fontos tanulság adódik: nem szabad olyan konstrukciókat létrehozni, amelyek csak akkor működnek jól, ha normálisak a körülmények. Földrengésveszélyes helyen földrengésálló épületeket kell emelni.

Visszatérve a helyi ügyekre, itt hosszú ideig létezett egyfajta közös, pártokon átívelő józsefvárosiság. Persze távolról sem volt ez mindenkire jellemző, intenzitása is erősen változott, de a többi kerülettel szembeni hátrányos helyzet időnként azért összehozta a döntéshozókat. Talán nem meglepő, hogy a hivatali vezetők jelentős része esetében ez a szempont nem nagyon jelent meg, hiszen többségük nem itt élt, számukra ez olyan munkahely volt, mint bármely másik.

Mindenesetre rendkívül érdekes volt megfigyelni, hogyan reagáltak az osztályvezetők a vitára bocsátott koncepcióra, melyhez írásos észrevételeket vártunk. Voltak, akik egyáltalán nem is értették, hogy minek hosszútávú elképzeléseket gyártani. Mások elsősorban a belső hatalmi viszonyokra figyeltek. A polgármesterhez legközelebb állók érzékelték, hogy nem egyértelmű a támogatása, ezért igencsak visszafogták magukat. Másoknál inkább a komoly képességhiány tűnt fel. És szerencsére voltak, akik komolyan vették a feladatot és hasznos észrevételeket tettek. Az összkerületi szempont érvényre jutása azonban a hivatali véleményekben alig-alig volt érzékelhető, a színvonalas hozzájárulások is inkább – abszolút természetesen – a saját részterületről szóltak.

Ennek is köszönhetően néhány téma a korábbihoz képest jobban ki lett fejtve, az anyag jelentősen hosszabb lett, néhányszor át lett írva, de a koncepció lényege nem változott. A végleges szöveget, ami itt olvasható, 1996 februárjában fogadta el a képviselőtestület, ezt kétfordulós vita előzte meg. A későbbiek során sok itt megfogalmazott gondolat vált valóra, vissza fogok még utalni rájuk.

Az egész koncepcióalkotási folyamat önkormányzati ténykedésem egyik legkellemesebb időszaka volt. Ez a fajta intenzív közös gondolkodás, alkotó együttműködés csak egyszer, a Magdolna-negyed program kitalálásakor ismétlődött meg. Iván Andreával, a koncepcióalkotás kezdeményezőjével és fő “társtettesével” (ő is józsefvárosi, a Mátyás tér környékén él) azóta is jó barátságban vagyunk.

Naivan azt hittük, hogy a testületi döntéssel szabaddá vált az út, megkezdődik a koncepció megvalósítása. Ennél nagyobbat nem tévedhettünk volna. Ahogy korábban már említettem, Csécsei Béla igencsak rossz néven vette, hogy kerületfejlesztési referense együtt dolgozik más pártból való képviselőkkel (ami Nyugat-Európában egyetemen tanított sztenderd gyakorlat a városfejlesztésben), azt meg még inkább, hogy semmiféle segítséget nem nyújtott a főépítész kifúrásában. Így rövid úton lapátra tette.

Engem pedig azzal sikerült meglepnie, hogy néhány hét múlva egy önkormányzati vezetői megbeszélésen (ezeken a rendszeres összejöveteleken a polgármester meghívására az alpolgármesterek, a jegyző, aljegyző és a frakcióvezetők vettek részt), mintha ez ügyben még semmi sem történt volna, javaslatot tett egy kerületfejlesztési stratégia megalkotására. Nyilvánvalóvá vált, Csécsei Béla számára elképzelhetetlen, hogy egy olyan koncepció megvalósításán munkálkodjon, aminek létrehozása alapvetően nem hozzá kötődik.

Jó néhány évvel később ez a hozzáállása alapvetően megváltozott. Rájött ugyanis, hogy senkit nem érdekel, kinek az ötlete volt egy elgondolás, bármi jó történik a kerületben azt a közvélemény a polgármesterhez köti. De ekkor még nem tudta ezt.

Az volt Csécsei Béla javaslata, hogy a koncepció-alkotásra Balsay Istvánt, Székesfehérvár korábbi polgármesterét kérjük fel. (Nem azonos Balsai István jelenlegi alkotmánybíróval.) A javaslat – eltekintve attól, hogy éppen túl voltunk egy hosszú koncepcióalkotási folyamaton  – nem volt logikátlan, hiszen Balsay sikeres városvezető volt. Polgármesterként élharcosa volt a fehérvári ipari park létrehozásának, sokat tett azért, hogy Székesfehérvárott minél több munkahely maradjon meg és újak létesüljenek.

Egy probléma volt csak – nem Balsayval, hanem a javaslattal –, hogy egy fővárosi kerület egészen más módon működik, mint egy önálló város. Ezért többünkben volt némi kétely azt illetően, hogy tud-e igazán hasznosat mondani a számunkra. Végül született egy kerületi gazdaságfejlesztési koncepció, emlékeim szerint nem is volt rossz. Mivel elektronikusan nem kaptuk meg így nincs meg a szövege, de különösebben mély nyomokat a kerület ügyein nem hagyott.

Molnár György - Józsefváros, Csarnok negyed