A mi Józsefvárosunk

12. Sajátos gondoskodás

2013. április 10. - ReveszM

04.jpgA kerületi általános iskolák állami fenntartásba kerültek 2013. január 1-től, ami azt jelenti, hogy"az állam gondoskodik - az óvodai nevelés, a nemzetiséghez tartozók óvodai nevelése, a többi gyermekkel, tanulóval együtt nevelhető, oktatható sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése kivételével - a köznevelési alapfeladatok ellátásáról", legalább is ez olvasható a Képviselő-testület számára készült előterjesztésben.

Kerületünkben ugyanis a köznevelési intézményeket az Önkormányzat működteti és az állami gondoskodásba kerülés óta eltelt időben kiderült, hogy az új működtetési modellben van egy tetemes csokor, amelynek finanszírozása elvben a gondoskodó állam, gyakorlatban senkinek sem dolga. Most az önkormányzat - a működési tapasztalatok alapján - összegyűjtötte az ilyen „senki nem fizeti” feladatokat és önként, „dalolva” vállalta azok finanszírozását. Mondhatnánk, hogy nincs is ezzel túl nagy baj, hiszen valakinek gondoskodni kell ezekről a feladatokról, illetve azok finanszírozásáról, ha már a gondoskodást ígért állam nem teszi ezt, csakhogy az önkormányzat évek óta például a szociális ellátásokban minden esetben éppen csak a törvényi minimumot biztosítja, éppen a finanszírozási nehézségekre hivatkozva.

iskola1.jpg

Az igazán meglepő azonban a tartalom, aminek kifizetése senkinek sem dolga. Nincs állami fedezet az iskolák számára kötelező elsősegélykészletre, gyógyszerekre, ez kerületi szinten fél millió forint egy tanévben. Nem finanszírozza a XXI. században az iskolák internetes előfizetésének alapdíját – ez újabb 1 millió forint. Nem ítéli támogatandónak az országos versenyeket sem az új szisztéma, ami minimum fél millió egy tanévben, a másik fél milliót a kiemelkedő iskolai rendezvények emésztik fel. Minimum elgondolkodtató, hogy az intézményvezetők, sőt a Klebelsberg Alapítvány alkalmazásában álló tankerületi igazgató mobil telefonjának alapdíja (cca. 1 millió forint) sem minősül elég fontosnak, miközben elvárt, hogy ha bármi történik a gyermekekkel, a szülőket azonnal értesítsék. Már-már meg sem lepődünk, hogy az irodaszereket, papírt, nem tartják finanszírozandónak (több mint háromszázezer forint).

A felsorolás azért meglepő, mert hihetetlen, hogy ezek szerint ezek a tételek nem tartoznak a köznevelési alapfeladatok ellátásához, azaz ezek nélkül tervezi az állam a közoktatás működtetését. Sajátos gondoskodás.

Révész Márta
Józsefváros, Corvin negyed

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr305215296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása