A mi Józsefvárosunk

A jól integrált ember [160.]

2021. október 07. - Amijo

Visszatekintő: a „tandemben” indulás margójára.
Amíg várunk a holnapi (újabb) bejelentésre. 

MZP-nek meg kéne értenie: a konszenzusos döntéshozatal nem azt jelenti, hogy mindenkinek azt kell csinálnia, amit ő akar — és hogy nem "hibás", akinek más a véleménye. Természetesen van olyan rendszer, amelyik így működik, de azt nem demokráciának hívják, hanem NER-nek. Ő a Fidesz környékén még ebben szocializálódott, neki ez a norma.

marki2.jpg

Épp így az sem igaz ám, hogy megcsinálhat(na) mindent, amit jogszabály nem tilt: itt azt a hagyományos bürokrata szemléletet érhetjük tetten, amely a pártállamokban teljesedik ki, és amely képtelen különbséget tenni a "lehet" és a "szabad" között. A tömegközlökö- désben rendszerint hallunk afféle közleményeket, hogy "a villamoson nem lehet étkezni". Affenéket nem lehet: naponta látjuk. Az sem volt igaz, amikor azt mondogatták, hogy a járművön nem lehet maszk nélkül utazni. Dehogynem lehet; tessenek csak megnézni. Ilyesmit nem (volt) SZABAD.

Épp így nem nekik sem szabad együtt indulniuk. Ilyesmit lehet (a jogszabály nem tiltja), csak nem SZABAD (a többiek nem engedik). Nem ebben állapodtak meg. Pacta sunt servanda — a megkötött szerződés kötelez.

Tartalmilag pedig arról van itt szó, hogy ezek ketten (mármint MZP és KG) annyira döntésképtelennek bizonyultak, hogy még abban se tudtak megegyezni, melyik lépjen vissza a másik javára. Ezért akartak "együtt" indulni Dobrev Klára ellen, hogy "előbb legyőzzük, aztán majd csak lesz valahogy". Erre a döntésre próbálják őket a többiek rávenni, és a maguk módján igazuk van: Hogy a fenébe jelöljenek kormányfőnek olyan embert, akinek az a programja, hogy "majd csak lesz valahogy"?

Fáj kimondanom, de tévednek: ez a "stratégia" teljesen következetes. Az egész össze- fogásnak nincs egyéb programja, minthogy "mi ülünk be a székekbe, aztán majd csak lesz valahogy". Legfeljebb az ún. elszámoltatás ügyében mutatkozik némi egyetértés. Mármint a most hatalmon lévők elszámoltatása ügyében; ahogy visszamegyünk 2010 elé, a résztvevők egymásnak feszülnek. Ehhez mindössze annyit kell tudni, hogy idáig minden ciklusban minden ellenzékiként induló politikus megígérte az éppen hatalmon lévők "elszámoltatását, bűnügyi felelősségre vonását" stb. — és hatalomra kerülve soha nem számoltattak el, soha nem vontak felelősségre senkit.

Fügedi Ubul

P.s.: A műsor folytatódik… Karácsony és Márki-Zay rendkívüli sajtótájékoztatót hirdettek péntek 10 órára a Kossuth térre. Sajtóértesülések szerint Karácsony ott fogja bejelenteni, hogy visszalép az előválasztási jelöltségtől Márki-Zay javára. (Telex)

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr9516714496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása