A mi Józsefvárosunk

Az alkalom megragadása [18.]

2020. július 13. - Amijo

Hm, hát most, hogy a Részvételi Iroda fölkarolta a Házirend címszó alatt tett beterjesztésünket – melyet az önkormányzati bérházakkal kapcsolatos első, lakossági fórum bevezető témájaként javasoltunk mi, bérlők – fűznék egy-két megjegyzést a cikk ezzel foglalkozó kitételéhez. Nos, az interjúvoló föltételezése, miszerint "igényelték az emberek, hogy kifüggesszék az önkormányzati házak házirendjét, de amikor ez megtörtént, akkor csalódottak voltak, mert olvashatatlanul apró betűs papírokat kaptak" , igaz ugyan, de nem az ök-i házakban élő, teljes lakosság vonatkozásában. 

dugonics_bg_pa.jpg

Mert a nagy késedelemmel kifüggesztett, olvashatatlanul apróbetűs szabálygyűjteményt csak a jogkövető és legitim lakhatási jogállású bérlők fogadták örömmel, de az 'álbérlők' népes serege, akik közül egyébként a megrögzött rendbontók többsége kikerül, szabály- szerű lázadással fogadta a házirendet. S bár a Tessza válasza, miszerint

Igen, ez jó példa arra, hogy az önkormányzati szervezeteknek (ebben az esetben a Józsefvárosi Gazdálkodási Központnak) és nekünk még össze kell csiszolódnunk,

nagyon fontos kérdésre mutat rá, itt is megragadnám az alkalmat, hogy ezzel kapcsolat- ban tisztázzunk egy-két fölmerült kérdést. Mindenekelőtt azt, hogy a Részvételi Iroda – nevéhez híven – csak a folyamatban lévő, on- és offline konzultáció megszervezésére vállalkozott, s a hozzá eljuttatott, különféle bérlakásügyi problémákat illetően csak annyi- ban, hogy továbbítja őket a JGK illetékeseihez. És ezt én minden olyan lakótársamnak el is mondtam, aki rég megválaszolatlan-elintézetlen ügyeiben az Irodától remél megoldást.

A megoldáshoz ugyanis csak a most előkészületben lévő, on- és offline konzultációt köve- tő, lakossági fórumon keresztül vezetnek utak, melyeknek vége – egyelőre legalábbis – a távolba vész. Mégis el kell azért indulni rajta, mert – hosszú idő után először – most azoktól a vezetőktől kérdezhetünk rá problémáinkra, akikkel azelőtt sose találkozhattunk.

Budaházy Gusztáv

***

Ez volt a polgármesteri fogadóórán. Július 7-én, kedden tartott online fogadóórát Pikó András polgármester és Rádai Dániel alpolgármester. Szó volt többek között a Déri Miksa utca tervezéséről, vagy a játszóterek állagmegőrzéséről is. További szép estét.

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr5516003288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása