A mi Józsefvárosunk

823. Nincs új a nap alatt

2018. december 06. - Amijo

Olvasom, hogy Dunakeszin kicsit arrébb ültették le a Mikulást – vagy a Télapót, kinek hogy tetszik – hogy ne zavarja a polgármestert, ahogy osztogatja a csomagokat. Meg hogy idén több helyen jólelkű fideszes politikusok adták az ajándékot a gyerekeknek a Mikulás helyett. Mekkora szerencse, hogy itt nálunk ilyen nem történhetne meg. Ja, de. Mert a korukat messze megelőző zsenik itt élnek köztünk, Józsefvárosban.

Sára Botond – akkor még jóságos alpolgármesterként – ajándékokat osztogat
2016-ban

Két éve íródott itt a blogon:

… mindjárt jön a Jézuska, így aztán mindenképp ejteni kell pár keresetlen szót a Mikulásról is. Akit kerületünk fideszes önkormányzati képviselői kísértek el a kerületi óvodákba, hogy segítsenek neki kiosztani az önkor- mányzat által vásárolt mikuláscsomagokat. Aztán ez a segítség valahogy úgy sikeredett, hogy a pirosruhás öregurat lerugdosták a színpadról, és ők maguk osztották ki a csomagokat a kicsiknek.

Nincs tehát új a nap alatt. Mert a lényeg az volt már akkor is, hogy kedves önkormányzati képviselők ajándékozzák meg a gyerekeket. Végül is tanulja meg egy életre az a kölök, hogy ki hozza az ajándékot és kinek kell hálásnak lenni!

Zentai Oszkár a Hétszínvirág óvodában, Mikulás a sarokban, kisszéken – 2016.
(Fotók: jozsefvaros.hu)

A végire meg itt van még egy rövid kis szösszenet mára Konok Pétertől:

- No, Pistike, jó voltál?
- Jó, Mikulás bácsi!
- Akkor kapsz csokit a polgármester úrtól meg a képviselő úrtól. Örülsz?
- De Mikulás bácsi... hát a bácsik megeszik a csokimat!
- Ej, Pistike, nem szabad ám hazudni!
- De hát én nem hazudok! Tessék nézni, még mindig csámcsognak rajta, tiszta csoki a szájuk!
- Látom, Pistike. De ez csak azt jelenti, hogy mégse voltál jó!

További boldog Mikulást!

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr2914444732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boar. 2018.12.07. 20:29:18

Pistike nem jó megfigyelő.
Tényleg barna a szájuk széle, de az nem csoki...
süti beállítások módosítása