A mi Józsefvárosunk

340. Máté csettintett?

2015. március 19. - Amijo

01.jpgHa minden igaz, ma rendkívüli képviselő-testületi ülés volt az önkormi- ban, itt van a meghívó, meg benne a napirendi pontok. Hogy mi történt, azt még nem tudjuk (hiába no, nehéz az élet Virág Tamás nélkül…), de majdcsak megírja valaki. Előbb-utóbb. Ígéretünk már van rá. Aztán: a nap nagy másik híre – tessék most jól meglepődni – ma 11 órára öntudatos polgároknak egyórás tiltakozó akciót szervezett egy magánszemély. Pont.

Véletlenül épp a HVG székháza elé, merthogy az a Tóta W… (Tetszetek emlékezni, előző poszt, Kukacmatyi.) Mellékesen megemlítenénk, hogy a fent említett magánszemély – tényleg tök véletlenül – Benga-Oláh Tibor*, a Józsefvárosi Roma Önkormányzat elnöke volt. És persze szintén egész véletlenül az öntudatos polgárok egy része meg a Józsefvárosi Cigányzenekar tagjai voltak, ők is tüntettek a szerintük "rasszista internetes lap ellen”. (Az Origo tudósítójának elmondták, tegnap a próbájukon kereste fel őket Benga-Oláh ezügyben. Szerk.: mi azért kíváncsiak lennénk arra, hogy a felháborodott tüntető tömegből, vajon hányan olvasták az ominózus írást?)

"Megmondtam, hogy nem nyilatkozik senki, csak én olvasok!” (via 24.hu)

A tüntetőket a helyszínre szállító – valahonnan ismeretlen módon előkerülő – bérelt buszon a Magyar Honvédség felirat volt látható. Szintén az Origo információi szerint a buszt üzemeltető cég napi rendszerességgel szállítja az MTVA dolgozóit. A mintegy 50-60 főt megmozgató demonstráció fél 12-kor békésen véget ért, a demonstrálók busszal elhagyták a helyszínt. 

* Benga-Oláh Tibor jelenleg a Lungo Drom képviselője Józsefvárosban, azonban 2006-ban még a Magyarországi Roma Parlament képviselője volt. Az utóbbi szervezet korábban az MSZP-t támogatta. 

UPDATE: A busz hátsó ablakában látható „Magyar Honvédség” tábla alapján a Hír24 riportere korábban azt feltételezte, hogy a busz a honvédségé. A tüntetés főszónoka arra a kérdésre azonban, hogy miként sikerült megszerezniük a járművet, hosszas gondolkodás után sem tudott válaszolni. Az általa magánemberekből verbuvált tüntetésen az óbudai Lungo Drom képviselője azt mondta, ők a „roma népet” képviselik. Egyik – tegeződve – számon is kérte a busz lefényképezését, mondván ez „katonai dolog, nem civil dolog”. Nos kiderült, csak annyiban, hogy a buszt üzemeltető cég katonákat is szokott szállítani, miután 15 éve dolgozószállítással bővítette tevékenységét. (Hír24)

***

Tóta a Wblogon meghatottan emlékezett meg a mai eseményről: Tüntetést még nem szerveztek ellenem. Igaz, sehol sem hirdették meg, és egy szál turistabusszal hozták őket spontán, de meg kell becsülni a kicsit is. Egyúttal úgy érzem, eljött az ideje a bocsánat- kérésnek. Nagyon bánom, hogy ilyen csúnya szóismétlés volt abban a mondatban. Egyetlen mentségem, hogy egyszerre siettem és nyerítve röhögtem az M1-en.

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr907284793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása