A mi Józsefvárosunk

195. Helycserés akciók

2014. július 30. - SziliBalazs

01.jpgHurcolkodási hullám indult meg a nagyok – ne kerülgessük – a multik között. Szinte naponta értesülünk róla, hogy az egyik bezárja a gyárát, a másik létszámot növel, az egyik új üzemcsarnokot avat, a másik megszünteti a gyártást, elbocsát 450 embert és elköltözik "melegebb éghajlatra”. Ez így megy hónapok óta. Aztán folyik a polemizálás, hogy mit tehet a szakszervezet, meg mit kezdjenek az utcára kerülőkkel?

A B-listások közben próbálnak más munkát találni, persze hiába. Igen, tudjuk, hogy van ez csúcs kapitalistáéknál: a piaci helyzet, itt találtak elég olcsó munkaerőt, de most találtak még olcsóbbakat valahol a világ másik végén.

Ezért aztán sose tudhatjuk, hogy az üzem, amit az óriások felépítettek – igaz néhány hónap, netán hét alatt – az most mienk vagy kié? Mert ha gondolnak egyet, hát kiürítik! Elviszik tőlünk az automata automatizáló indítógomb gyártó részlegét és a csarnokot, amit nemrég avattak rágcsálók fogamzásgátlójának gyártására adják ki.

multi1.jpg

Egyszer voltam ilyen amerikai "hiperszuper” sokadik részlegében, egy ipari park közepén. Kifelé jövet azt kérdeztem kísérőmtől, hogy itt élő emberek is dolgoznak, vagy csak ilyen zombik viszik a céget? A kérdés rosszul érinthette, mert nem szívesen válaszolt. Pedig mögöttem egyenköpenyes egyen munkások jöttek-mentek, teljes jellegtelenségben, hang nélkül. Olyanok voltak, mint hajdan az Orion űrhajó sorozatban a "varangyok” voltak, csak azok csillogtak. És akkor ki vannak téve annak, hogy ukmukfukk, elküldik őket! Vagy az általuk megtanult technológiát elviszik a togói gyárba, ahol már készül a gyártósor. Még szerencse, hogy mi jól teljesítünk és iparunk fejlődése töretlen!

Már csak azt kellene tudni, hogy az ide-oda hurcolkodó gyárak sokéves adó és egyéb kedvezményéről mikor lesz elszámolás? És lesz e egyáltalán?

Az se kizárt, hogy hamarosan ilyen hirdetések lesznek a Multi Apró hasábjain: eladásra kínáljuk 2500 fős perechajlító csarnokunkat emberekkel vagy embertelenül. Esetleg 500 fős gombóc gömbölyítőt beszámítunk, 500 fő nélkül!

Szili Balázs

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr496558547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása