Korábban Lesley blogjában stadivari többször írt az utcazenélésről (pl. Mjuzik VII.) és arról, hogy nálunk Józsefvárosban – de nem csak itt – a Hivatal hogy áll (ül, fekszik) a kérdéshez. Hogy kerül ez most ide? Hát csak úgy, hogy ifjabb lánycsemeténk – anyja, apja nagy riadalmára – gondolt egyet, és a hét végén két napra barátnőjével átrándult Berlinbe. Aztán meg rácsodálkozott a (kül)világra és annak furcsaságaira…

A fészbuk oldaláról:

„Csak random felszálltak a metróra és nekiálltak zenélni. Imádtam, hogy bárhova mentél Berlinben, utcazenészekbe vagy épp egy artistába botlottál. Az emberek körbeállták őket és pár centtel köszönték meg a produkciót. A polizei nem zargatta őket...

És Berlinben nincs nemzeti dohánybolt, nincs ellenőr (mégis még este 11-kor is vettek jegyet az emberek a járművön elhelyezett MŰKÖDŐ automatából) és a szórakozóhelyeken is lehet dohányozni, még sem szarabb hely, mint Budapest... sőt! Olyan érzése van az embernek ott, mintha teljesen szabad lenne.”

Az említett csemetéről még csak annyit: egyetem mellett dolgozik, különösebben nem foglalkozik politikával, max azzal a jól fejlett igazságérzettel és szabadságvággyal rendelkezik, mint korosztályának legtöbbje. És mégis, két nap alatt feltűnik neki, hogy mennyire másképp élnek tőlünk távolabb, Európához közelebb az emberek. Így aztán ne csodálkozzunk majd, ha ő és társai pillanatok alatt itt hagynak minket ezen a dohos, újfeudális magyar ugaron, melyre oly sokan, oly nagyon büszkék…

(Utószó: És a jó édesanyját mindazoknak, akik elüldözik gyerekeinket ebből az országból!)