A mi Józsefvárosunk

A közepes trükköktől a nagyok felé [121.]

Orbanisztán működése — sokadszor.

2021. június 06. - Amijo

A közepes trükkök típusos képviselője a közvetítő cég. Ilyenek (voltak) Rogán Antal letelepedési kötvényeket áruló cégei, amelyek a magyar állammal fizettettek durva milliárdokat azért, hogy ukrán, orosz stb. bűnszövetkezeteket csábítsanak szép országunkba.

lelegezteto_beszerzes.jpg

Rövid, nagy felvirágzásukat hozta el a járvány. A vészhelyzetre hivatkozva tökéletesen fölösleges és a védekezésben soha nem is használt lélegeztetőgépeket vehettek meg, hogy aztán külön EU-s pénzt kérjenek ezek raktározására. A testvéri Szlovéniában a fele ennyiért beszerzett gépek vételét (megalapozottan) költségvetési csalássá minősítették — nálunk ez a példamutató járványvédelem hivatalos szimbóluma.

A rendszer működésének megértéséhez nem lényegtelen azt tudni, hogy ezeket az üzleteket a külön ezért létező külgazdasági (fél)minisztérium tárgyalta le. A kínai állam ismeretlen áron eladta a gépeket a "közvetítőknek", ők pedig az azidőben szokásos (más országok által fizetett) piaci ár öt–tízszereséért a magyar államnak.

Ennek eredményeként a korábban jelentéktelen cégecskék árbevétele egy év alatt mintegy két nagyságrendet nőtt — a profitjuk értelemszerűen jóval többet.

Nem értem ennek a rendszernek a működését. Látom, ahogy a lenyúlások meredeken nőnek. Érteni vélem, hogy ez valamiért a működés jellegzetességeiből adódik és szük- séges, de nem értem, hogy miért. A pár millárdos usque pár tucat milliárdos közepes trükkökről idén tértünk át a pár száz — pár ezer milliárdos nagy trükkökre, és innen már nincs tovább.

Az egykori államosítók teljesen kiüresítik és zsebre vágják az államot, és amikor nem marad több lenyúlni való, a rendszer összeomlik — úgy tippelem, kb. a 2030-as válasz- táson. Addigra a felvett pénzek már rég a Kajmán-szigeteken lesznek — azoknak pedig, akik az egyre mohóbbak után jönnek, itt marad a tömérdek adósság. Már az "apró trükkökhöz" is hiteleket kellett felvenni, a közepesekhez (a járványra hivatkozva) még inkább, a Paks-2, Fudan stb. nagy trükkjeihez pedig már kirívóan kedvezőtlen kamatok- kal. Paks-2-t 2031-ben kezdjük törleszteni.

Öregkoromra alighanem nagyon el fogok szegényedni.

Fügedi Ubul

 *

Tavaly tavasszal

Május 8-áig az RTL Klub összesítése szerint 425 darab lélegeztetőgépet ajándékoztunk el, ami 8 milliárd forintot érhetett. Jutott belőle a határon túli területekre (Kárpátaljára, Vaj- daságba, Felvidékre), Csehországba, Boszniába, Libanonba, Jordániába és Kirgizisztánba. Azóta adtunk még

Az is látszik, hogy ha az államnak, így az adófizetőknek óriási ráfizetés is volt a lélegez- tetőgép-beszerzés, vannak nagy nyertesei az óriásbevásárlásnak. Az Mfor nézte át a keleti beszerzésnél közvetítő magyar cégek éves mérlegeit.  (via 444.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr2416584122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása