A mi Józsefvárosunk

600. Életképek 21. - CBFM

2017. február 09. - Amijo

Még a hét elején lőttem ezt a képet a Blahán – a Corvin Áruház mellett – Budapest egyik, ha nem a legforgalmasabb terén, ahol 8-10 centis vízben tocsoghatott az épp arra járó. Budapest világváros, amely vezetése az Olimpia megrendezésére pályázik, de egy sima hétköznapot sem képes megrendezni. Egy olyat, ahol tisztaság van az utcán, működik a csapadékelvezetés vagy akár a metróvonalak. Ma ugyan épp fagyott, de holnap megint olvadni fog. Ideje elkezdeni gondolkodni, hogy miként leszünk képesek eltakarítani a Fideszt és visszavenni tőlük a fővárost. Meg a kerületet.

blaha_20170206.jpg

(Megj.: csak a Fidesz szimpatizánsai, illetve a legfeljebb nyolc általánost elvégzők körében nagyobb az olimpia népszerűsége, mint elutasítottsága. Aki meg szeretne népszavazást a budapesti olimpiáról és még nem írta alá a kezdeményezést támogató ívet az itt megteheti.)

***

Más: a Magdolna negyed önkormányzati képviselője, Balogh István Szilveszter (Fidesz-KDNP) 2017. január 31-ei hatállyal lemondott képviselői mandátumáról. A helyi választási bizottság február 2.-i ülésén úgy döntött, hogy 2017. április 23-ra tűzi ki az időközi önkormányzati választást a 6. számú egyéni választókerületben. Az első bejelentkező: “Be lehet állni mögém!”- Pityinger László (Dopeman) tegnap este élő videóadásban jelentette be, hogy indul a mostani időközi önkormányzati választáson. Felajánlotta a kerületben működő összes politikai szereplőnek, hogy támogassa az indulását. „Egy szebb gyerekkor, az esélyegyenlőség és egy szebb Józsefváros mindenkinek jár. Én azon fogok dolgozni, hogy ez meg is valósulhasson” – mondta.

(A 24.hu megkérdezte Nyakó Istvánt, az MSZP kommunikációs igazgatóját, támogatják-e a zenész indulását. Nyakó annyit mondott, hogy önálló jelöltet nem állít a párt, de nem lát a jövőbe, találgatni pedig nem akar, nem született még döntés az esetleges támogatásról.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr6412243132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása