A mi Józsefvárosunk

Magyarország maradék becsülete [214.]

A háború 20. napján.

2022. március 15. - Amijo

Hétfőn újabb 3337 menekült, köztük 1018 gyerek érkezett a budapesti pályaudvarokra Ukrajnából. A szomszéd blogján olvasható, hogy múlt hét pénteken milyen tragikus volt a háború elől menekülők helyzete. Hogy az emberek – 3-4 napos utazás után – se leülni, se lefeküdni nem tudnak. Több órás sor a jegypénztárnál, pár Tot-Toi, azok is fizetősek.

keleti_menekultek.jpg

Hivatalosan, kormányzati szinten senki nem felel a területért, nincs egy koordinátor, aki felmérné, hogy miképp lehetne a menekültek helyzetén javítani. Miközben a kormány döngeti a mellét, hogy ezt is megoldották, gyakorlatilag csak a civilek, önkéntesek próbálnak segíteni. Elképesztő ez az összefogás és ez a rengetek munka. Most például néhány önkéntes adományokból létrehozott egy gyereksarkot, ahol lehet pelenkázni, szoptatni, bilit használni, ahol az anyukáknak célzottan tudnak segítséget nyújtani. (Aki tud és akar nekik segíteni, azok információt itt találnak.)

Itt olyan emberek jönnek, akiket előző nap bombáztak ki. Ezt a videót meg tessék megnézni. Nagyon erős anyag, és mindent elmond arról, kik és hogyan próbálnak segíteni. (Megj.: Ha eléje pedig bizarr módon egy kormányzati reklámot vágnak be – nekem az jött – azt érdemes mihamarabb átugrani...)

Ők azok, akiket a kormány minden eszközzel megpróbált ellehetetleníteni. Ők azok, akik nem habzó szájjal pofáznak a békéről meg a segítségről, hanem tesznek is valamit. Ők azok, akik most épp megmentik Magyarország maradék becsületét.

P.s.: Hősöm a "fordított vécésnéni". Az a budapesti asszony, aki a Keletiben – látván, hogy a menekültek jó részének arra sincs magyar pénze, hogy kifizesse az illemhely díját –, elment, felváltott 5000 forintot kétszázasokra, és osztogatta a rászorulóknak. (via Hann Endre)

*

Miközben a budapesti pályaudvarokon civilek látják el a kormány munkáját, Szijjártó szerint „teljes mértékben fel vagyunk készülve” az egyre több menekültre. Ezt vasárnap jelentette be Facebookon, egy nappal azután, hogy megjelent Kaufmann Balázs és Boros Juli fenti videója, amiből kiderül, hogy a Keleti és a Nyugati pályaudvarokon azért nincs káosz, mert a civilek látják el azt a munkát, amit a kormánynak kellett volna. (444.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr9017781306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.17. 16:23:13

Szinte minden népszerű ellenzéki video előtt fideszes/kormányzati/jobboldali támogató propaganda fut. Azt még az Arogán is tudja, hogy az emberek ezeket a videókat nézik, nem a kormányzati szarfényezést. Bevásárolták magukat az összes ilyen helyre. Ennyiben nem szakadtak el a valóságtól, ezt a javukra kell írni.

midnight coder 2022.03.17. 17:09:32

@zord íjász: Mindenhonnan az megy, a VR alkalmazásfejlesztésrõl szóló videó elõtt is. Szerintem a youtube automatikusan osztja az "áldást" az IP címed alapján.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.17. 18:04:29

@midnight coder: Ehhez sokkal jobban értesz, mint én, az biztos, szóval simán lehet. Mindenesetre röhej, undorító, elképesztő és elviselhetetlen, alig várom, hogy leteljen az öt másodperc és átugorjam ezeket. Tudom, tudom, fizessek elő a reklámmentes prémiumra, igazad van, de zsugori vagyok ilyenekben. Inkább szenvedek, mint Majakovszkij, és élvezkedek a gyűlöletben, ami elönt.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.03.17. 23:08:57

Köszönöm, bloggertárs. Te egy korrekt, tisztességes gyerek vagy, ezt megjegyzem. Vigyázol a felhasználóidra. Már negyedszer takarítasz. Azért aludj is, vagy állítsd be éjszakára az előszűrést az admin felületen.

@pista1872: Ezt már tucatnyiszor megbeszéltük, Mátyás. Ott van mindhárom komment, soha nem töröltem le, a flood pedig azért nincs ott, mert azt viszont letöröltem, és ezután is mindig le fogom törölni. Nincs valami új scripted hozzám/rólam? Mindig ezt tolod. És miért ide? Mit ártott neked ez a blogger?

Nem zavar engem, ha kiéled (megpróbálod kiélni) a hajlamaidat, de ez a kommented teljesen hibás, téves, és értelemszerűen igaztalan is.

Ez meg ajándék.

szeka.blog.hu/2021/12/21/mosolygos_orban-hivo_keszul_a_sandor-palotaba/full_commentlist/1#c41107118

Írd fel inkább a SzeKára a dühödet, tízezerszer, ott otthon vagy, tűrik, szeretik, ha hozod a kattintásszámot.

belekotty 2022.03.18. 09:53:46

@zord íjász: Ahol Kurt őrködik, ott már nem is próbálkozik, mert tudja hogy csúnyán megszivatja. Persze Kurt a melója miatt rengeteget van a neten. Párszor benéztem a magyaur blogra, sosem láttam Brendelt. Belátta vereségét, ott már nem is próbálkozik.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2022.03.18. 12:44:35

"Putyin szerint Ukrajna el akarja húzni a tárgyalásokat
A Kreml szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök Olaf Scholz német vezetővel folytatott telefonbeszélgetésében azzal vádolta Ukrajnát, hogy irreális javaslatokkal akarja elhúzni az Oroszországgal folytatott tárgyalásokat a háború befejezéséről – számolt be az ABC News."

Nocsak, nocsak! Valakit sürget az idő? Az oroszoknak egyre többe kerül ez a háború. Sajnos sok emberéletbe is.

arthurthedent 2022.03.18. 15:00:33

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Amikor putyin azt mondja, hogy az ukránok huzzák az időt azt úgy kell érteni, hogy putyin húzza az időt. Elég átlátszó a csávó, de SOHA nem mond igazat.

vackor1 2022.03.21. 21:01:04

Szerda éjjel-csütörtök hajnalban voltam kint, vittem dolgokat és segíteni szerettem volna - sokat nem tudtam , kevés menekült volt éppen ,nagyjából csak fuvarozni lehetett őket - Kétfarkúak,Vöröskereszt, Migration Aid , Karitasz és más önkéntesek voltak ( nem mindegyik van non-stop, Kétfarkú-Vöröskereszt és Migration 0-24 , a többi azt hiszem nem ), de a Rendőrökön kívül se a Keletiben, se a Nyugatiban nem láttam nyomát az állam részvételének, kivéve a Toi-Toiokat és ha ők adták, akkor pár melegedő buszt, de lehet ezt sem a "gondoskodó" állam szolgáltatja.. Ma - úgy három hét késéssel - csináltak egy közös ellátóhelyet, ezzel együtt megszüntették a két pályaudvaron a segítő-lehetőséget.. Meglátjuk milyen lesz az új hely..
süti beállítások módosítása