A mi Józsefvárosunk

A nagy felismerés [164.]

Előválasztás utáni lazulás.

2021. október 20. - Amijo

Para-Kovács Imre, ezelőtt kb. 10 évvel a Hócipőben, közel szó szerint:

para-kovacs1.jpg

Volt egy furcsa gyakorlat a rendszerváltás után, amikor a kormányzásról álmodó pártok úgy akarták elérni céljukat, hogy a lakosság nagyobb részét kitevő ostobákat megvenni, az örök kisebbségben szorongó okosakat pedig meggyőzni akarták. Ez volt az úgynevezett kampány. Mindenki ezzel próbálkozott, még a Fidesz is, de ők végül rájöttek, hogy ennek semmi értelme. Fordítva kell csinálni: megvenni az okosakat, mert ők kevesebben vannak, így aztán olcsóbban meg lehet úszni, és meg- győzni a butákat, mert ők buták, sokkal könnyebb beadni nekik bármit.

... a Fidesz agytrösztje kimatematikázta, hogy a többség nem ismeri az ,elmaradt haszon' fogalmát, viszont rendkívül nyitott a metafizikára, imádja a nagy ívű hazugságokat és lelkesedik a jelszavakért. A hatalom megtartásának feltétele tehát, hogy azok, akiknek nincs szavuk, játsza- dozzanak a felvonulásokkal, kapjanak gálaműsorokat a köztévében, tudatosodjon bennük, hogy a magyar a legszebb és legokosabb nemzet Európában, azok pedig, akiknek a szava elhallatszik a szoba-konyhán kívülre is, kapjanak koncot, trafikot, földet, bányát, gyárat és állami megbízásokat...

Közben beindult a Fidesz “Stop Gyurcsány, stop Márki-Zay” kampánya.

Fügedi Ubul

*

Para-Kovács akkor és most is zseniális. Ez egy mostani szösszenete: "A negatív nézettség egyébként azt jelenti, hogy többen néznek belülről kifelé a műsorban, mint ahányan kívülről befelé, ezzel biztosítva, hogy a néző nézettebb, mint a köztévé, de oda se neki, elvégre az MTVA nem dől be a mennyiség illúziójának, kizárólag a minőségre törekszik." (via HVG / KFD)

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr6716729674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása