A mi Józsefvárosunk

314. Plakátilagosság

2015. január 31. - cbfm

05.jpgDr. Erőss Gábor (Együtt)-PM-es képviselő eddig sok viszonylag újszerű dolgot mondott, melyek egy része csupán abból fakad, hogy most először önkormányzati képviselő és még szokja az ügymenetet és a légkört. „Természetesen” valóban sok dolog nem megy úgy, ahogy kellene a helyi önkormányzatban, hiszen a többség 2006 óta jobboldali. Ezekről már korábban is sokat írtunk s a jövőben is sokszor leírjuk/elmondjuk majd.

Mostani bejegyzésemben viszont egy másik számomra igencsak zavaró állapotról fogok írni. A múlt héten a 8ker facebook oldalán jött velem szembe a felhívás, miszerint küldjünk képeket a „kint felejtett” választási plakátokról. Ennek eleget téve számos fotót küldtem be képkomment formájában. Olyan szép kis gyűjtemény jött össze, hogy magam is meglepődtem, pedig csak ott fényképeztem, ahol nap, mint nap járok a kerületben.

pk1.jpg pk2.jpg
pk3.jpg pk4.jpg
pk5.jpg pk6.jpg
pk7.jpg pk8.jpg

 Nagyobb képért katt a képre!

A képek a Karácsony Sándor, a Magdolna, a Déri Miksa, a Német, a Dobozi, a Kisfaludy utcákban és Rákóczi téren készültek (a 2,. 7. kép korábbi kampányokból maradt fent).

Itt és most kérem elsősorban Dr. Erőss Gábor (Együtt)-PM-es képviselő urat, hogy szedje össze a „lokálpatrióta” csapatát és vágjanak neki egy kerületi sétának, spaklival a kézben egy kellemes februári napon, hogy eltüntessék a választási plakátjaikat, így 80 nappal az erre adott határidő után!

CBFM - Józsefváros, Magdolna negyed

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr947127643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

e_gabor 2015.01.31. 19:12:23

lett volna egyszerűbb módja is, hogy szólj, Feri. De azért köszi. A plakátok 99%-át lekapartuk, ill. leszereltük, most majd a maradékot is.
süti beállítások módosítása