A mi Józsefvárosunk

278. Buli a Népszínházban?

2014. december 01. - LaMaa

És ha már szóba került (ja, én hoztam szóba), a Népszínház utca színes, szagos eleje, nézzük meg már a közepét meg a végét is. Ezt most annál is érdekesebb lesz megtenni, merthogy tegnap jelent meg az Indexen egy hosszabb írás, amely azt a nagyon fontos kérdést boncolgatja, hogy Hol fogunk bulizni tíz év múlva. Hogy hogy jön ez ide? Alap- vetően ugyan a hetedik kerületben létrejött bulinegyed, illetve annak jövőbeli sorsa a cikk témája, de szóba került – többek között – a Népszínház utca is. Hát így.

Nézzük is meg, hogy mit írtak a "mi utcánkról", hogy látják mások annak esetleges lehetőségeit (kicsit rövidítve):

nepszinhaz1.jpg

A környékbeliek szerint a Népszínház utca akkor romlott el, amikor annyi minden más is ebben az országban: a rendszervált(oz)ást követően. Szabóságaival, kávézóival és éttermeivel korábban a divat utcája volt, pezsgő kulturális életéről a Nemzeti Színház gondoskodott – egészen a metróépítés miatti 1965-ös felrobbantásáig –, de üzemelt itt mozi, nyomda és sörfőzde is.

A kilencvenes évek elején aztán a fiatalabbak, ha tehették, elmenekültek a környékről, az idősebbek meg egyszerűen kihaltak, és ezzel a környék hanyatlásnak indult: felütötte fejét a nincstelenség, a mélyszegénységi bűnözés és kábítószer-használat, valamint az utca jellegét máig meghatározó fertő. A városi legendák szerint ebben az utcában bármit meg lehet kapni, legyen szó csempészcigiről, lopott holmikról, drogokról vagy fegyverekről. Aki viszont járt már itt, az tudja jól, hogy a Népszínház utcának hangulata is van. A balkáninak tűnő állapotok és a multikulti forgatag kifejezetten vonzó alternatíva lehet azoknak, akiknek már a könyökükön jön ki a Gozsdu udvar és a Kazinczy utca.

nepszinhaz2.jpg

De a Népszínház utca újravirágzásáig sem kell unatkoznunk, hiszen itt működik a város egyik legszimpatikusabb italozója, a Drunken Tailor. És közel van a nemrég indult és pezsgőnek ígérkező Auróra, de kellemes a Bacsó Bélában található Hintaló Iszoda, és a vele átellenben található Klub Béla is, ami egy önfenntartó közösségi klubhelyiség, foglaltház és romkocsma sajátos keveréke. Ha még ez sem lenne elég, akkor innen már tényleg csak egy köpés a Bérkocsis utcai Macska, azt legalább apáink is ismerik. (maugli)

nepszinhaz3.jpg

Ennyi. Aztán majd meglátjuk, hogy van-e egyáltalán esély valamiféle megújulásra. Addig is itt van még egy kis olvasnivaló az érdeklődőknek az Urbanistáról, tessék elolvasni.

LaMa

***

Ezt meg megint csak úgy a végire: tessék má’ mondani, a Mátyás téri nyilvános WC-vel most éppen mi van? Egyáltalán: van?

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr386949475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása