A mi Józsefvárosunk

Baross utcai fák II. [26.]

2020. augusztus 07. - Amijo

Megmarad a Baross utcai fasor – írják a kerületi civilek az fb-oldalukon. Méghozzá úgy, hogy a gázvezetékek cseréje sem áll le, hanem – mert mégis csak lehet görbíteni a gázcsöveket – új nyomvonalon folytatja a munkát kivitelező cég. Legalább is most úgy néz ki, erre van ígéret. Csak hát, minden ígéret annyit ér, amennyit betartanak, illetve betartatnak belőle. De most örüljünk, hogy megszületett a megoldás, és ezek a fák mégis megmaradhatnak a lakók és mindannyiunk örömére. (Az előzményekről itt írtunk.)

barosss_fak1.jpg

Már ezer környezetvédelmi akcióban vettem részt, erőműveken, autópályán, de még karácsonyi díszfán is. Ez most mégis első alkalom volt. Első alkalom, hogy tényleg a saját magánéletembe készült bemászni a pusztítás. Azt a HHH kisfát, amit húsz éven át néztem az ablakomból, most ahogy végre kinőtte magát, végre kezdett kifogni a port, csökkenteni az autós zajt, helyet nyújtani a csicsergő madaraknak, tavaszon tömni a lakásomat a bódító illatával, ezt akarták kivágni egy gázvezeték miatt, amit nem bírtak rendes helyen elásni.

Martin Ostphoto írása, értékelése és képei minderről a C8 - Civilek Józsefvárosért oldalán olvasható, látható.

LaMa

P.s.: Az ég legyen tivéletek, Baross utcai fák!A Klubrádióban hangzott el pár napja, Bódis Lajos, a C8 - Civilek Józsefvárosért Egyesület tagja beszélt minderről.

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr5716118612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása