966. Házbúcsúztató

2020. február 11. - Amijo

A József utca 14-et körülvevő négy-ötemeletes házak tűzfalaikkal szinte ráborulnak a kis udvarra. A vakolatlan téglák sok mindenről tudnának mesélni. Itt forgatták például 1973-ban Zsurzs Éva a Déry Tibor Felelet című könyve nyomán készült tévéfilmet. És éveken át itt működött a két autószerelő műhely, a Tausz és a Donkó – írja a Budapest Folyóirat a Facebook-oldalán. Napjainkban közepesen hangulatos OSB-lapok borítják az utcára néző ablakokat. Hamarosan érkeznek a markolók.

jozsef14-1_1.jpg

Még 1892-ben Gutwillig József tervezte és építette ezt a földszintes, egykoron raktárként működő egyudvaros házat az Első Budapesti Sörszállító Rt. megrendelésére – akkor még József utca 60-62. szám alatt. 1910-ben építették át lakóházzá, de ekkor már József utca 36. volt a cím, és ez maradt egészen 1942-ig.

jozsef14-2.jpg

A 2.446 m2 alapterületű ingatlant még 2017 nyarán – több más épülettel együtt – eladásra hirdette meg az önkormányzat. Ekkor az ingatlan értékét 500 millió forintra becsülték, ennyiért adta volna el a kerület. 2018 tavaszán aztán nyilvános, kétfordulós pályázatot hirdettek, majd ősszel a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. előterjesztésére a Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság javaslatot tett pályázat eredményének megállapítására: a ház Corvin Udvar Kft. tulajdonába került, mindösszesen 407.950.000 Ft-ért.

jozsef14-3.jpg

Így aztán nemsokára ez a ház feledésbe merül, helyén meg – hacsak valami közbe nem jön – egy új, az utcaképet alaposan megváltoztató ház áll majd. (A képek 2013 tavaszán készültek.)

LaMa

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr3215469600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.