A mi Józsefvárosunk

533. Tudta?

2016. július 23. - Amijo

A Horváth Mihály térre ideiglenes strandkézilabda-pályát építtetett az önkormányzat. Igen, jól tetszettek olvasni, így most már aztán tényleg mindenünk van. A 8ker fb-oldalának tanúsága szerint Bódis Lajos a nyitónapon kiment a kerület "főterére" megnézni a legújabb örömforrást, egyúttal – ha már arra járt, meg sport, meg közösség – megnézte azt is, hogy hogyan használható a kerület néhány sportpályája és játszótere.

strandkezi1.jpg

strandkezi2.jpg

(Fotó: Bódis Lajos)

Minderről részletesen beszámolt a fentebb említett oldalon, sok képpel és szöveggel. Tessék szépen végiglapozni a képeket és elolvasni a hozzájuk fűzött megjegyzéseket, majd lehet örülni, hogy most már strandkézilabda-pályánk is van. Egy kis időre… (Remélhetőleg a délutáni özönvíz nem mosta el. Nagyon.)

Az önkormányzat nagyon sok pénzért építtette a lakossági sportudvart, majd kevéssel utána szintén sok pénzért újította fel. Ehhez képest az átadás után egy évig a lakosságnak nem volt lehetséges használni. Azóta a Józsefváros Közösségeiért és jogelődei tartják nyitva (vagy inkább zárva), annyi pénzért, ami a fenntartáshoz nagyon kevés, a semmittevéshez nagyon sok. (Bódis Lajos)

Kérdés, szintén a 8ker fb-oldaláról: járdát takarítani, kukákat üríteni meg nincs pénz?

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr778909674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása