895. Csak remélni merünk

2019. július 10. - Amijo

Röviden a Habitat for Humanity Magyarország mostani fényképeinek margójára.  Jó tíz éve, amikor befejeződött nálunk az MNP I. projekt, velük együtt javítottuk ki azt a számos hiányosságot, amit a később "utcai harcosként" is elhíresült vállalkozó hagyott maga után. Elképesztően jól szervezett,…

Tovább

879. Egyedülállóan kedvező

Az alábbi cikket egy bérlőtársunk küldte el nekem, aki ennek olvastán – sok más társával együtt – belevágott anno ebbe az "egyedülálló otthonteremtési lehetőségbe", s már sok ezer forintért föl is mérette a lakását, amikor kiderült, hogy ez az "egyedülállóan kedvező" alkalom nem egyéb egy rosszízű…

Tovább

821. A "modern idők” sodrában

Még ma is, több mint tíz év után, sokan érdeklődnek a mostan negyedik fázisát kezdő, józsefvárosi Magdolna Programról, mely mára MNP-program néven vált ismertté. Főleg a városrehabilitációs stúdiumok iránt fogékony, fiatal szakemberek érdeklődnek iránta, s nemcsak itthonról, hanem külföldről is. És…

Tovább

786. Meddig még?

Pesterzsébet Önkormányzata csatlakozott a Kunyhóból Lakásba! Programhoz (via Utcáról Lakásba Egyesület) margójára. Vagy ürügyén.   Valójában sose értettem meg igazán azt, hogy a VIII. kerület önkormányzata – ma már szinte egyedülállóan – vajon mért zárkózik el a gondjaira bízott bérházaknak a…

Tovább

750. Vendégek a Háznál

Nem először kerestek meg bennünket külföldi egyetemek tanárai és diákjai, akik a 2006-ban indult Magdolna Program bérlői bevonással történő városrehabilitációs munkálatai iránt érdeklődtek. Ma, amikor "lakossági bevonáson" valami egész mást és semmiképp sem egy önszerveződő, független civil…

Tovább

563. Csak pontosan és szépen

Az önkormányzat által ki nem adott üres bérlakásokra költünk sokat (a szavazókat nem érdekli sem a pénzszórás, sem a rászorulók, a rászorulók pedig nem érdeklik a politikusokat, mert nem szoktak szavazni) - via 8ker  Pont egy hete jelent meg az Indexen Százmilliók mennek el üres lakásokra címmel…

Tovább

555. Púpnak lenni baj hátán?

Elmolyolgatunk mi itt több kevesebb sikerrel, közben persze kapunk egy-egy észrevételt, kritikát, vagy ha úgy tetszik – maflást. Mint most is. Előző posztunkhoz a fészbukon egy hosszabb kommentet fűzött az általunk (is) tisztelt, becsült Budaházy Gusztáv. És persze – mint már annyiszor – jórészt…

Tovább

442. Jó lakásban élni

Miközben szorgalmasan omlunk, omladozunk s lelkesen kilakoltatunk (ja, azt most éppen nem), A Város Mindenkié személyes egyeztetést kért Kocsis Mátétól. A hírhez – többek között – Budaházy Gusztáv (is) írt egy kommentet a fészbukon. Íme: Itt szeretnénk jelezni, hogy a fenti ügyben, a Négyház…

Tovább

87. Levél a polgármesterhez

Tisztelt Polgármester Úr! Idestova négy éve annak, hogy – megtisztelő kérésének eleget téve – egy ötfős csapat tagjaként  az ön dolgozószobájában, felvázoltuk egy új, korszerű jogelvek szerinti és egy mai életviszonyokkal vérfrissített bérleményi jogviszonyrendszer…

Tovább

74. Levél a NégyHázból

Érdekes nap volt a tegnapi. Előbb levelet hozott a posta Budaházy Gusztávtól (NégyHáz Egyesület), majd Kaiser képviselő úr kopogtatott az ajtón, közvélemény-kutatás (?) címén, de erről majd később. Budaházy Gusztávról röviden csak annyit, ő a Magdolna Negyed Program…

Tovább