A mi Józsefvárosunk


Halállista [34.]

2020. szeptember 01. - Amijo

Hír 1: négy napja. "Szeptember 1-jétől külföldi állampolgár Magyarország területére nem léphet, csak indokolt kivételekkel. A külföldről hazatérő magyaroknak pedig 14 napig karanténba kell vonulniuk. Ezt a két hetet úgy lehet kiváltani, 2 nap különbséggel 2 negatív tesztet fel tud mutatni valaki. "…

Tovább

"Olcsó" és ügyes [13.]

Nyilvánosságra hozta a Fővárosi Önkormányzat azokat a szerződéseket, amelyekből megtudhatjuk, mire (főleg tesztekre és maszkokra) költöttek el kb. 800 millió forintot a koronavírus ellen. Ennek alapján a Hír TV azzal vádolta meg az önkormányzatot, hogy túlárazott eszközöket és szolgáltatásokat vett…

Tovább

Hétvégi rövid 5. [6.]

Bruttó (Orbanisztán működése 22.) A történelmi érdemekben is gazdag Kásler Miklós bejelentette, hogy a miniszterelnök által nagy csinnadrattával az egészségügyi dolgozóknak ígért fejenként félmillió forint (ami talán fedezi a járványos időszakban bevezetett önkényes korlátozások miatt kiesett…

Tovább

992. Ha az a menetrend olyan szigorú

… nem lenne-e jó talán közzétenni? Kiss Róbert rendőr alezredes hangsúlyozta: lehetőség van a korlátozások fokozatos, szigorú menetrend szerinti enyhítésére. (Megj.: részleteket azonban nem árult el...)  Az titkolózik, aki tudja-érzi, hogy nem előnyére alakulnak a dolgok. Aki biztos abban, hogy amit…

Tovább

991. Árnyalatnyi különbség

Egyik korábbi, Van, ahol jól csinálják című posztunk szerzőjét több kritika is érte. A felháborodók kikérték maguknak, hogy Magyarországot más országhoz, pl. Izlandhoz hasonlította, elvégre Magyarországtól minden ország különbözik. Arról nem is beszélve, hogy Izlandnak alig 350 ezer lakosa van,…

Tovább

989. A rendszerről, ami nincs

"Egy ember halála tragédia. Egymillió ember halála statisztika." (Sztálin) Ez nagyjából az ötödik ilyen személyes beszámoló, amit olvasok. Azért csak az ötödik, mert a többségüket sikerül átlapoznom. Rosszul viselem a tehetetlenséget, ezért aztán hárítok és kerülök. De jönnek elém folyton, egyik a…

Tovább

988. Van, ahol jól csinálják

Itt van egy cikk arról, hogyan védekeznek a koronavírus ellen az európai példaországnak tekintett Izlandon — epidemiológusok vezetésével, tehát olyan, az első eset előtt egy hónappal kidolgozott eljárásrenddel, amelynek lényege a kapcsolatok felderítése után a felderített kapcsolatok tömeges…

Tovább

987. Számok és arányok

Idén sajnos nem Jézusról meg a feltámadásról szólt a húsvét, hanem a járvány meg az operatörzsi-adatok játszották (és tartok tőle, hogy még jó ideig játsszák is) a főszerepet. Nos, értem én, hogy a drága szép miniszterelnök úr nem a számok nagy barátja (Lásd korábban oktatásügyben: Hagyjuk a…

Tovább

984. Van lázmérő, van láz is

Az országos tisztifőorvos – akit jelenleg Müller Cecília alakít mérsékelt sikerrel az op. törzs sajtótájékoztatóin – pár napja azzal magyarázta, hogy miért nem kell a tömeges tesztelés, hogy "a lázmérés sem akadályozza meg a lázat". Nos, van erre egy történetem. Amikor azon a 2007 szeptemberi…

Tovább

983. Furák ezek az angolok

Jóestét, jó estét. Újra írt a gyerek Londonból. Korábban már beszámolt arról, hogy a szintén hosszú ideje ott élő barátnője úgy döntött, inkább hazajön Magyarországra, hogy vidéken a szüleinél várja ki a járvány lecsengését. Érkezéskor aztán komoly meglepetések érték a reptéren, ahol – szemben az…

Tovább
süti beállítások módosítása