A mi Józsefvárosunk

Micsoda csapás! [49.]

2020. október 17. - Amijo

Bizony, teljesen meg is rendültem. Csütörtökön írta meg az ATV, hogy Kocsis Máté nem lesz egyéni képviselőjelölt 2022-ban Józsefvárosban, mert rá – állítólag – sokkal nagyobb szüksége lesz a Fidesznek a kampánycentrumban. A portál információi szerint a Kocsis helyett Sára Botond indulhat majd a mandátumér, amelyet 2018-ban simán vitt a Fidesz.

sara_kocsis2.jpg

Amikor még azt hitték, örökre övék a kerület...

Most vagy az lehet, hogy úgy gondolják 2022-ben is bőven elég lesz ide a nagytehetségű Sára, de az is lehet, hogy Kocsist nem akarják kitenni egy olyan esetleges pofonnak, mint amilyet Sárának sikerült tavaly ősszel begyűjtenie. Mert ugye hogy nézne már az ki, hogy a Fidesz öklét és frakcióvezetőjét földbe döngölik egy választáson…

Nyomasztó ez a kétség, de már nem kell sokáig őrlődnünk, alig másfél év, és minden kiderül. Kellemes hétvégét.

Megj.: Sára Botond Kocsist követte a polgármesteri székben – aztán tavaly nem csak Pikótól kapott ki, hanem még az egyéni képviselői körzetet is bukta Szarvas Koppány Bendegúz ellenében. Ennek ellenére – talonban tartva – nem hagyták az út szélén: Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető kormánymegbízottá nevezték ki.

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr2916244284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása