A mi Józsefvárosunk

906. Íme, a jelöltlista

2019. augusztus 13. - Amijo

Az előző posztban Budaházy Gusztáv kifogásolta (szerintem teljes joggal), hogy az ellenzéki képviselőjelöltek bemutatásakor nem derült ki egyértelműen, hogy ki melyik pártból jött a kerületi összefogásba. Mostanra azonban már közzétették a közös ellenzéki képviselőjelöltek listáját, és azt is, hogy ki honnan érkezett.

jeloltek2019.jpg

12 felkészült józsefvárosi ellenzéki jelölttel közösen fogjuk visszavenni a kerületet a józsefvárosiaknak – írja Pikó András az fb-oldalán. Mert ha a Fidesz veszít: Józsefváros nyer! (A képen láthatók az egyes választókerületek határai is, illetve hogy melyik jelölt melyik körzetben indul.)

A helyi megállapodás értelmében az MSZP 4, a Momentum 3, a DK 2 egyéni választó- kerületben állít képviselőjelöltet a kerületben. Íme, a jelöltlista:

  1. Könczöl Dávid (Momentum) - a Corvinus Egyetem végzős hallgatója, szociológusnak készül.
  2. Sátly Balázs (LMP) - 32 éves gazdaságinformatikus. Az elmúlt években Jakabfy Tamás képviselői munkáját segítette.
  3. Dr. Erőss Gábor (Párbeszéd) - 46 éves, szociológus, oktatáskutató. A József utcában él, öt éve a józsefvárosi önkormányzat zöld-baloldali képviselője.
  4. Stettner István (DK) - 62 éves vállalkozó, 3 gyermek édesapja. A DK józsefvárosi szervezetét vezeti, a Népszínház utcában lakik, már több mint 30 éve.
  5. Balogh Lajos (DK) - Folklór zenészként a kerületi óvodákban játszva tanítja a kicsiket népismeretre, roma kultúrára, és emellett az aHang kampánymenedzsereként dolgozik.
  6. Mezei Béla (MSZP) - élete a rendszerváltás után összefonódott a Teleki téri piaccal. 2002-ben önkormányzati képviselőként is dolgozott Józsefvárosért egy cikluson át, és bár már betöltötte a 70 életévét, elég erőt érez magában, hogy újra képviselő legyen.
  7. Hermann György (Momentum) - 39 éves matematikus, egyetemi oktató. Civilként a helyi közösségekért dolgozva alkalma nyílt sok oldaláról megismerni a kerületet.
  8. Czeglédy Ádám (MSZP) - 22 éves rendezvényszervező, hat éve aktívan politizál az MSZP színeiben.
  9. Szili-Darók Ildikó (MSZP) - 52 éves tanár, szociális munkás. Harminckét éve lakik a kerületben, a Családsegítő Szolgálat vezetője volt, több önkormányzati bizottság munkájában vett részt.
  10. Camara-Bereczki Ferenc Miklós (MSZP) - 28 éves településfejlesztési szakember. Igazi józsefvárosi lokálpatrióta, aki az MSZP-ben politizál.
  11. Mikó Károly (Szolidaritás) - 32 éves befektetési szakember. Családi kötődései, munkahelyei fűzik Józsefvároshoz.
  12. Szarvas Koppány Bendegúz (Momentum) - 27 éves projektmenedzser. Politikuskén veterán; 2011 óta vesz részt a közéletben.

Az ellenzéki képviselőjelöltek részletes(ebb) bemutatása Pikó András polgármesterjelölt fb-oldalán olvasható.

Ez meg még a múlt hétről: Megfizettetik a rendszer fenntartási járulékát – interjú Pikó András- sal a Népszaván. „A jelenlegi VIII. kerületi önkormányzat politikája nagyjából az, hogy rohadjon el minden, aztán adjuk el, amilyen gyorsan csak tudjuk.”

***

Kiderítettük, mennyibe kerültek a titokzatos józsefvárosi infopontok, az önkormányzat hirdetőoszlopai - A jegyző által szignált irat szerint összesen 34 darab “INFO pont” nevű oszlop van a VIII. kerületben, összesen bruttó 414.390 forintba került a kihelyezésük munkadíjjal és anyagköltséggel együtt. A kihelyezést az önkormányzat tulajdonában lévő Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. végezte. (Átlátszó blog)

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr1715008054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

koszorumagdolna 2019.08.13. 23:52:03

Ha már megemlítődtem a posztban, mint aki először szóvá tette a jelöltek pártkötődéseinek kezdetben kissé "diszkréten kezelt" tényét, most örömmel nyugtázom, hogy a (korai, baloldali, osztályharcos mozgalmakból átöröklött) régi reflexek a túlzott titkosítást illetően, mára némileg feloldódtak.

Nos, úgy vélem, már ezt a tényt is javára írhatjuk a demokratikus változás élére álló csapatnak, s részemről változatlanul csak azt mondhatom, hogy a fidesz hazugságra, gyűlöletre és az egyes társadalmi rétegek egymás elleni kijátszására épülő politikájával szemben az önmagunkkal való megalkuvás nélküli szembenézés és a folytonos önreflexióra való készség az, amivel eredményesen vehetjük föl a harcot az ezerfejű hidrával, az elbizakodott zsarnoksággal.

Mert ne feledjük: elbizakodottak ugyan, de nem teljesen hülyék, sőt...

koszorumagdolna 2019.08.14. 02:18:41

...s épp ezért nem bírom elhallgatni azt a föltolakvó kérdést, hogy egy, a független civil voltára annyira kényes politikusjelöltben vajon föl se merült az a kérdés, hogy - legalább az elv demonstrálására - egyetlen civil jelöltet indítson a szervezete a sok támogató pártjelölt mellett?

Azt meg már nem is mondom, hogy ezt maguknak a pártoknak kellett volna javasolni, mert hát a politikai pártoknak - igen az ellenzékieknek is - nem épp a józan mértéktartás a legfőbb erénye.

De a sokat hangoztatott "civil kurázsi", ami nemcsak bátorságot, hanem invenciózus arányérzéket is jelent, nagyon hiányzott a csapatból. Akár a már előbbi jegyzetben említett, a "mozgalomból" itt maradt, pártfegyelem terhére is...

amier 2019.08.14. 08:46:55

@koszorumagdolna: Szerintem van köztük civil. Csak épp a kompenzációs lista miatt szükség van vmilyen párt megjelölésére.

Kopó 2019.08.15. 13:37:44

Párdon, Szarvas Koppány már Momentum. A számok is úgy jönnek ki.

Amijo 2019.08.15. 13:45:07

@Kopó: Feltételes reflex volt... Köszi, javítottuk.

putyi8 2019.08.15. 20:09:09

Nyilvánosságra kerültek az önkormányzati képviselő jelöltek.Gondolom és tapasztalatból tudom nagyon sok segitőre van szükség.De ha én vállalom szabadidőmben és azért hogy segitsek a kampányban egy képviselőnek egyenlőre talán szervezetebb és meggondoltabb kampányeszközök /pult stb/ biztositása szükséges.Ne járassuk már le magunkat azzal hogy ezt nem biztositjuk időben /május 26-os matrica volt az asztalon ////Ugy érzem hogy a kitelepülés alkalmával szükséges a kampányhoz eszközök,segédletek biztositása --kérem tegyék meg a szükséges segitséget a képviselőknek -értünk és mindenkiért -az eredményes kampány érdekében és nem a nevetség tárgyaként kiállitani a támogatókat,segitőket mert a segitők eltávolodnak !!!!!
süti beállítások módosítása