886. A sürgető hiány

2019. június 12. - Amijo

Hát, csak kitenném ide az ablakba azt a képet, amely a háború előtti, nyolckerbeli Mária Terézia téren (ma: Horváth Mihály tér) készült, s amelyen baloldalt egy olyan utcai vizelde is látható, amely – hasonlóan szerte a városban – reggeltől estig rendeltetésszerűen működött anno. (Köszönet a "Józsefváros régi fotókon” nosztalgia csoportnak!)

horvath_mihalyter-r.jpg

Az akkori, feleekkora fővárosban ugyanis, jóval több ilyen, népszerűen csak "zöld villa- mosnak" nevezett házikó üzemelt, mint ma, s ezek mindenütt a világon, ma is az urbánus lét civilizáltságának legfontosabb mutatói közé tartoznak. És ha most Józsefváros mai állapotait nézzük, ezt a "sürgető hiányt", akár szimptomatikusnak is nevezhetjük.

rozsak_tere-wc.jpg

Íme, egy ma is működő a régiek közül, itt a szomszédban, a Rózsák terén. Budapesten különben 1895-ben rendelték el a nyilvános vécék számának emelését. A bécsi Beetz vállalat nyerte el a jelentős közberuházás kivitelezését, és Wilhelm Beetz világszabadalma nyomán nyolcvankét nyilvános vécét építettek a fővárosban. A Beetz-féle illemhelyek nagy része azonban a II. világháború során elpusztult, néhányat azonban helyreállítottak.

Zöld villamos: A kis pavilonok, melyek nyilvános illemhelyként üzemelnek (már ha éppen üzemelnek) nevüket arról kapták, hogy laternás tetejükkel és két végükön található "peronjukkal" emlékeztettek a régi villamoskocsikra. És ha hozzátesszük azt a tényt, hogy az első budapesti villamos (Nyugati pályaudvartól a Király utcáig) valóban zöld volt, akkor talán jobban érthető az elnevezés...

Budaházy Gusztáv

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr1014891074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.