A mi Józsefvárosunk

879. Egyedülállóan kedvező

2019. május 22. - Amijo

Az alábbi cikket egy bérlőtársunk küldte el nekem, aki ennek olvastán – sok más társával együtt – belevágott anno ebbe az "egyedülálló otthonteremtési lehetőségbe", s már sok ezer forintért föl is mérette a lakását, amikor kiderült, hogy ez az "egyedülállóan kedvező" alkalom nem egyéb egy rosszízű és felelőtlen blöffnél, s a szűkös lehetőségeiből kifizetett felmérési díj is ablakon kidobott pénz volt.

budahazy2014.jpg

Ezért – mivel személyesen nem szeretne a nyilvánosságra kilépni – arra kérte e sorok íróját, hogy a mostani "kerületi konzultáció" alkalmából hozzam nyilvánosságra az ő kérdését is, mely így szól:

"Polgármester úr! Mi lett a hatályos rendeletben elfogadott bérlemény-megvásárlási akció sorsa, mely 45-85%-os kedvezménnyel biztatta a rendezett jogviszonnyal rendelkező bérlőket, akik nagy része még az önök által kijelölt szakértő felmérési díját is kifizette? Emlékeztetni szeretném továbbá, hogy a projektet ön személyesen hirdette meg az MNP-program négy házában, ahol a kezdetben bizalmatlankodók minden kétségét határozott szavakkal oszlatta el."

Budaházy Gusztáv

P.s.: ... ja és hozzá kell tennem mindehhez még mielőtt "lelepleződnék", hogy – s erre is bérlőtársunk emlékeztetett – dr. Sára Botond és az akkori vagyonkezelő igazgató mellett ott feszítettem én is, amikor az MNP első négy házában bevezetni kívánt "egyedülálló lehetőséget" nagy garral, kidoboltatta az önkori. Hogy miképp kerültem én, a Négyház Egyesület "talpasa" ebbe a díszes társaságba, nos azt a bérlőtársaimnak személyesen is elmondtam akkor, majd – a Program meghiúsulásakor, amit különben senki se jelentett be – ismét körbejártam a Négy Ház a Magdolna-negyedért Egyesület kárvallottjait, bár persze, a sovány vigaszon kívül, semmit se tudtam nekik nyújtani.

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr7114847936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása