826. Ajándékozz Karácsonyt!

2018. december 15. - Amijo

Csak dolgozni akarunk. Azért, hogy ne éljen ennyi ember szegénységben, esélytelenségben. (L. Ritók Nóra)

Ismét itt a tél, közeledik a karácsony. Kinek így, kinek úgy. Sokaknak – és egyre többeknek – úgy. Tavaly, körülbelül ugyanebben az időben tettük fel ide a blogra az Ajándékozz Karácsonyt gyűjtőakció hírét. Idén is ezt tesszük, hátha tudunk ezzel segíteni egy keveset L. Ritók Nóra Igazgyöngy Alapítványának, kik a Klubrádióval együtt karácsonyi vacsorára és tüzelőre gyűjtenek az általuk segített 13 hajdúsági kis falu szegény családjainak.

igazgyongy2018.jpg

Immár negyedszer elindul a Klubrádióval közös adománygyűjtő akciónk, az Ajándékozz Karácsonyt. A héten megjelennek az első rajzok ezen az oldalon, elhangzanak egészen december 23.-ig a rádiós hirdetések, sőt, mostantól ezen a Facebook-oldalon keresztül az Igazgyöngy webshop-ját is elérhetik, a jobboldalon található "Bolt felkeresése" gomb megnyomásával.

Minden megy a maga megszokott rendjében, reméljük, hogy Önök ismét adakoznak, nem maradnak karácsonyi ajándékok, ünnepi ételek és meleg szoba nélkül az Igazgyöngy Alapítvány - Berettyóújfalu által támogatott családok.

Tavaly már annyi támogatás érkezett, hogy Nóráék az év többi részére, más feladatokra is tartalékolhattak belőle. Szükség is volt erre, mert a Karácsonyt követik majd a nélkülözésekkel teli hétköznapok és bár most hivatalosan is a "Családok éve" van, a toldi és környékbeli szegény családok ebből aligha éreznek bármit is. 

Emlékeztetőül ismét megosztjuk azt a tavalyi fényképalbumunkat, amely érzékletesen mutatja be, miért is van szükség a gyűjtésre és hová, melyen otthonokba kerülnek az adományok. 

Kérjük Önöket, idén is ajándékozzanak Karácsonyt!

Köszönjük, ha segítenek, ha segítetek!

Itt és így segíthetsz: Igazgyöngy Alapítvány honlapja
Bankszámlaszám: 11738046-20048343
Email cím: info@igazgyongyalapitvany.hu
Telefonszám: +36 54 789-010

Az Igazgyöngy Alapítvány az egyik legismertebb gyerekszegénység és nyomor ellen küzdő civil szervezet Magyarországon, mintegy két évtizede küzdenek azért, hogy felszámolják az átörökített mélyszegénységet. Az alapítvány vezetője L. Ritók Nóra a múlt héten vehette át a Prima Primissima közönségdíját áldozatos munkájáért.

***

Csak Bulgária szegényebb Magyarországnál az EU-ban - Eurostat összesítés: Magyarországon az egy főre jutó fogyasztás (AIC) mindössze 62 százaléka volt tavaly az uniós átlagnak, ez rosszabb az előző években mértnél. Az életszínvonalat tekintve csak Bulgáriában rosszabb a helyzet, ott 54 százalékos az a mutató. Figyelemreméltó, hogy amíg Romániában 2015-ben – amikor Magyarország 63 százalékon állt – az AIC 58 százalékos volt, 2017-re már 68 százalékra nőtt. (24.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr3014487094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.