HTML

A mi Józsefvárosunk

Budapest egyik pesti oldalon fekvő kerülete, nevét II. József után kapta 1777-ben. Területe 6,85 km², lakossága 71. 642 fő.

Facebook oldalunk

Utolsó szavak

Dokumentumtár

Dokumentumok - egyben
Itt egyben található meg a blogra felkerült összes doksi, akinek van kedve - bogarásszon köztük...

Moderálási elvek

1. Ha a másikat, nem pedig a mondanivalóját minősíted durván, kitiltunk egy időre.

2. Ha népek vagy társadalmi csoportok ellen uszítasz, kitiltunk mindörökre.

* Komentmoderálási elvek (részletesebben)

2018.05.10. 19:00 Amijo

753. Házrombolás 2018.

Címkék: emléktábla róth miksa bacsó b. utca lebontott házak

Újabb fővárosi és kerületi érték pusztul el, pedig a földszintes épület több szempontból is megmentésre érdemes lenne – írja a 24.hu. Merthogy a Bacsó Béla utcának a elején már bontják azt a házat, melynek falán még emléktábla hirdeti, hogy itt kezdte pályafutását 1884-ben az akkor még alig tizenkilenc éves Róth Miksa. A fiatal mester segédeivel ennek a háznak fedett udvarán, padlásán metszette formára a színes üveglapokat, hogy később azt ólommal színes üvegablakká alakítsák. (Aztán a műhely átköltözött előbb az Auróra, majd a hetedik kerületi Nefelejcs utcába.)

bacso3-1.jpg

A szebb napokat megélt, kis épület pont az irodánkkal szemben van. Hetek óta bontják a tetőt; azt hittem csak azt cserélik. Sajnálom! Kár érte. Mindig jó volt ránézni a házra és Róth Miksa emléktáblájára.

bacso3-2.jpg

Ezek a képek pár éve készültek, akkor még semmi nem utalt arra, hogy ezt az 1854-ben  Zofahl Lőrinc (1831-1860) építette, jó állapotú házat (is) szétverik. Zofahl – a reformkori Budapest egyik meghatározó építőmestere – Pigler Lipót jómódú pesti polgár megrende- lésére húzta fel ezt a héttengelyes, falpillérekkel tagolt, késő klasszicista stílusú földszintes házat az akkor még Deutche Strasse-nak, Németnek nevezett utcában.

Kora, tervezője, városképtörténeti jelentősége, illetve az Országház, a Magyar Nemzeti Bank, a Zeneakadémia, vagy épp a Gresham-palota részleteit készítő Róth Miksa egykori műhelyének emléke sem volt elegendő indok arra, hogy helyi (fővárosi) védettségi. vagy műemléki státuszt kapjon, helyén pedig nemsokára már a két évvel ezelőtt alapított BB3 Property megbízásából a Symbister Tervezőiroda által megálmodott tizenkilenc lakást, illetve egy üzlethelyiséget is magában foglaló társasház épül majd. (via 24.hu)

P.s.: Megjegyzem, hogy kissé furcsállom, hogy egy ilyen várostörténeti jelentőségű házat csak úgy elbontanak egy ingatlanfejlesztés kedvéért, de hát láttunk már ilyet Budapesten, meg itt a kerületben is. Hát most megint látunk egyet. Azon gondolkodom, az emléktáblát is szétverik? Vagy legalább azt megmentik?

Camara-Bereczki (CBFM), Magdolna-negyed

***

Róth Miksa (1865-1944) üvegfestő és mozaikművész. Már gyerekkorában kapcsolatba került az üvegművességgel. Nagyapja, a Szendrőről Pestre származott Sámuel is üveges volt, apja, Zsigmond pedig egyike volt az utolsó céhmestereknek. Miksa az ő műhelyében sajátította el az alapismereteket, rajzolni a pesti Iparrajziskolában tanult, majd két évig Németországban, Franciaországban, Belgiumban és Angliában tanulmányozta az üvegfes- tészetet. Saját "műintézetét" 1884-ben alapította meg, és 1897-től üvegmozaik készítésével is foglakozott. Munkáját művészi szintre emelte, stílusát kezdetben a historizmus, majd a szecesszió, az art deco és ezek ötvözete jellemezte. Számos hazai és külföldi épület belső díszítésében vett részt alkotásaival, ezek sorában is különlegesek a Magyar Nemzeti Levél- tár Országos Levéltárának címeres üvegablakai.

roth-nefi26.jpg

1911-től haláláig a VII. kerületben, a Nefelejcs utca 26. szám alatt található mai emlékház- ban és az udvari műhelyben élt és dolgozott. A hagyatékát – a szerzői jogokkal együtt – két lánya, Erzsébet és Amália 1987-ben adományozta a magyar államnak, amely vállalta az épület műemléki helyreállítását és Róth Miksa alkotásainak méltó bemutatását. Jelenleg 250 Róth Miksa ablak van a fővárosba. 1973-ban még csaknem ezer volt...

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr7913904568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Amijo 2018.05.11. 05:22:28

„Azon gondolkodom, az emléktáblát is szétverik? Vagy legalább azt megmentik?” – A nyolcvanas évek végéig a Budapest Galéria feladata volt a felügyelet - a táblák dossziéit talán még ma is őrzik -, de a rendszerváltás után már nem kísérték figyelemmel sorsukat. Csak néhányról tudható, hogy megsemmisült, ellopták vagy levették és bevitték valamelyik helytörténeti gyűjteménybe. A galéria lemondott ugyanis a táblák kezelői jogáról (és gondjáról), s ez most a kerületek kötelessége volna. (Legalább is olyan 10 éve még így volt.)