735. Békemenet

2018. március 19. - Amijo

A mostani, március 15-én megtartott vonulás margójára: Solomon Asch amerikai pszichológus az 1950-es évektől egy sor kísérlettel vizsgálta, milyen erős bennünk, emberekben a konformizmus, ami ebben az értelmezésben az a késztetésünk, hogy saját véleményünk kialakítása helyett másokét fogadjuk el; szóval, az ún. csoportnyomás.

bekemenet_asch.jpg

Az alapkísérletben a félkörben elhelyezett székekre leültettek egy-egy embert, akik közül az utolsó előtti volt a vizsgált személy, a többi pedig beépített. Felmutatott nekik egymás után két kártyát: az elsőn egy függőleges vonal volt, a másodikon három. A három vonal közül egy olyan hosszú volt, mint amilyent az első kártyán láthattak, a másik kettő attól nyilvánvalóan, egyértelműen különböző (hosszabb, illetve rövidebb).

A második kártya felmutatása után megkérte a résztvevőket: mondják meg, hogy a három vonal (A,B,C) közül melyik olyan hosszú, mint az első ábra vonala. Többször megismételte a próbát (eltérő kártyákkal) úgy, hogy az első két körkérdésre a beépített emberek helye- sen válaszoltak (miként a vizsgált személy is, lévén a helyes válasz nyilvánvaló).

A következő 15 fordulóból tízszer a beépített emberek (a vizsgált személy előttiek és az utána következő is) egyöntetűen rosszul válaszoltak — és a páciensek mintegy harmada(!) csatlakozott hozzájuk (ebben egyszerűsítések vannak; a korrekt leírás a Wikipédián Asch kísérlet címen olvasható).

Ezt a bizonyos, a konformitásnak engedő egyharmadot három lélektani típusba sorolták:

  • Viaszember: annyira kicsi volt az önbizalma, hogy tényleg helyesnek érezte a többségi álláspontot.
  • Önmagában bizonytalan: bizonytalan volt saját ítéletében, így inkább a többséghez csatlakozott.
  • Kisebbrendűségi érzéssel küzdő: bár tudta, mi a helyes válasz, de átállt a csoporthoz, mert nem bírta volna elviselni, hogy deviánsnak tekintsék.

Miután a véleményvezér követőkre tesz szert, jól teszi, ha csoportokba szervezi őket. Ha valamelyikük netán kételkedni kezdene csalhatatlanságában, a csoport jó eséllyel elnyom- ja kételyeit.

Fügedi Ubul

***

A Békemenettől a Fidesz is félhetett, ha nem olyan biztos a valódi többség, az utcán felvonul az elsöprő kisebbség - Hat éve, 2012 januárjában lépett a nyilvánosság elé a Békemenetről ismert Civil Összefogás Fórum, (CÖF), a magyar Patyomkin civil szervezet. Sokak szerint a Civil Összefogás Fórum gongo, vagyis olyan álcivil szervezet, amely való- jában a kormány érdekeit szolgálja. A gongo (government-organised non-governmental organisation) a világ számos helyén előfordul ugyan, demokratikus társadalmakban azonban szinte ismeretlen. A CÖF és a mellé csatolt alapítvány, a CÖKA valójában már 2009-ben megalakult, de teljes fegyverzetében csak 2012-ben mutatta meg magát. Két év leforgása alatt hat Békemenetet szervezett, majd hosszú csönd következett. Már-már elhalni látszott, amikor idén váratlanul feltámadt: március 15-én hetedszer masíroztak az utcákon a kormányfő rajongói. (via 168 óra)

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr7813752958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.