A mi Józsefvárosunk

564. Hát ennyi maradt

2016. október 24. - Amijo

Mielőtt visszatérnénk a kerület ügyes-bajos dolgaihoz, nagyon röviden a tegnapi állami rendezvényről. Túl vagyunk az október 23-án, így vagy úgy, de megtartották a kötelező ceremóniákat, többek szerint még az istenáldotta nép is ünnepelt. Persze a maga módján. Mindenesetre a 444.hu szerint (is) rég volt ennyire emelkedett a hangulat, így aztán tegnap a Kossuth téren megvalósult Schmidt Mária álma is...

56_uresen5.jpg

Ha nem tudtam volna már eddig is, milyen végtelenül szétszakadt a társadalom, akkor tegnap meg is lepődhettem volna. De nem volt meglepetés. Az állami ünnepségen készült fotókat elnézve egy idegen azt gondolhatná: felbőszült nyugdíjasok védik a csirkefarhát- szállítmányt. És tényleg. Öregasszonyok ütik zászlórúddal a náluk több generációval fiatalabb elégedetleneket, vénemberek támadnak fiatal nőkre és férfiakra. Orbán népe járókerettel, bottal, sztk szemüveggel harcol a bálványért. (Kolozsvári Szalonna)

Azt meg már tényleg csak halkan jegyezném meg, hogy akik tegnap gátlás nélkül ütötték, rúgták, köpködték, szidalmazták a sípolókat, azok emlékeim szerint korábban még igen- csak elkötelezett hívei voltak ugyanennek a módszernek...

P.s.: A gondos szervezők előzetesen azzal számolhattak, hogy akkora népmegindulás lesz vasárnap délután, ami a Bajcsy-ig telíti az Alkotmány utcát. Így aztán egészen a keresztező- désig sűrűn kihangosítókat szereltek fel az oszlopokra, nehogy valaki lemaradjon Minisz- terelnök úr ünnepi szavairól. Így aztán a csaknem kihalt, szürreálisan néptelen utcákon a semmibe harsogott ezerrel a rekedtes hang.

Szomorú, beszédes és szánalmas. Itt tartunk, ennyi maradt. (Orbán Viktor hangjától zengett az üres pesti flaszter)

***

Tuttta? A biztonsági szolgálat emberei a rendezvény előtt nem engedték be az Együtt elnökét és alelnökét a Kossuth téri állami rendezvényre. Arra hivatkoztak, hogy a szer- vezők döntik el, kit hívtak meg és kit nem. (Klubrádió)

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr1911834275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása