546. Csoda? Vagy mégsem?

2016. augusztus 31. - Amijo

A Gutenberg tér egyik felén látható tükörtojás után most a tér másik oldaláról hallani fura dolgokat. A hírek szerint ugyanis muszlim központ épül a téren (a képen baloldalt), pár méterre az Országos Rabbiképző Intézet épületétől. Az önkormányzat úgy tudja/tudta, hogy kulturális központ lesz ott, ám a hírek szerint imaház épül – jelent meg az ATV.hu-n. Mint az a cikkből kiderül, a Gutenberg téri társasházban 2014-ben egy magánszemély 30 millió forintért vásárolta meg a szóban forgó helyiséget, önkormányzati árverésen.

muszlim_kozpont2.jpg

Az ATV megkeresésére Józsefvárosi Önkormányzata elmondta, a Gutenberg tér 1. szám alatti társasházban 2014-ben egy magánszemély 30 millió forintért vásárolt meg egy helyiséget egy árverésen. "Tudomásunk szerint jelenleg a Jótékonysági Béke Alapítvány kulturális központot kíván ott létesíteni. Arról, hogy ott muszlim imaházat terveznének létrehozni, Öntől értesültünk." (Józsefvárosi Önkormányzat Sajtóirodája)

Újabb józsefvárosi csoda a Gutenberg téren! A zsidó és iszlám vallás két fellegvára békés egymás mellett élésre készül a nyolcker egyik legbájosabb terén. Vagy mégsem? (Budaházy Gusztáv)

Na, imaház dologról meg az önkormányzatról ma egyelőre ennyit.

UPDATE 2016. szeptember 1. – Komássy Ákos poltikusi oldalán a poszthoz kapcsoló- dóan elhangzott a következő kérdés: De mégis, mi a vélemény? Annyi, hogy "ennyit"? Nem tudjuk Komássy Ákosnak (mint önkormányzati képviselőnek) mi a véleménye minderről. Szigorúan magánvéleményünk szerint mi nem tartjuk szerencsésnek, hogy az Országos Rabbiképző Intézet – mely nem csak oktatási intézmény, hanem szakrális hely is – mellett épüljön a fentebb említett imaház. Ez a muszlimoknak is rossz, és a zsidóknak is rossz. Ennek így, ebben a formában nem szabadott volna megtörténnie, mindkét vallási közösség érdekében. Az meg külön misét érdemelne – csak hogy még egy vallást bele- keverjünk a dologba – hogy az önkormányzatnak állítólag fogalma sem volt arról, mi készül a Rabbiképző közvetlen szomszédságában, és csak a sajtóból értesültek minderről.

***

Az Országos Rabbiképző Intézet Kolbenhelyer Ferenc és Freund Vilmos mór stílusú tervei alapján 1877-ben épült fel a Bérkocsis utca és a hajdani Rökk Szilárd utca sarkán. Az épület belső berendezése, régről maradt előadóterme a tanári katedrával, a teremtől elválasztó fakorláttal, a padsorokkal a XIX. század főiskolai hangulatát őrizte meg. A díszterem főfalán az Intézet jeles tanárainak galériája látható, tudomásunk szerint itt működik az ország egyetlen zsidó szakkönyvtára, illetve egy zsinagóga is. A németek 1944. március 19-én gettóvá alakították, majd húszezer embert hurcoltak el innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr9611666838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.