493. Budapest100 idén is

2016. március 25. - LaMaa

És hogy még véletlenül se maradjon ki: már csak pár hét és újra itt a Budapest100! Ebben az évben a 120 éves Nagykörút lesz a fő helyszín, az április 16-17-i programhoz – amely eredendően a százéves házakat mutatja be – a nagykörúti épületek koruktól függetlenül csatlakozhatnak. A több városrészen – köztük Józsefvároson is – áthaladó útvonal mentén számos kulturális, történelmi, építészeti és várostörténeti emlék található.

bp100_jozsi1.jpg

Az idei Budapest100 nemcsak ezeken vezeti végig az érdeklődőket, hanem megteremti a közös diskurzus lehetőségét is a szakmabeliek és a civilek között. Az építészek, urbanisták és az örökségvédelem hívei által szervezett programok lehetőséget kínálnak annak megvi- tatására, hogy ki milyennek szeretné látni a Nagykörutat. A szervezők ezekkel a találkozókkal szeretnének hatást gyakorolni a döntéshozókra is, elindítva az új szemléletű várostervezésről és a régi épületekről szóló párbeszédet. És akkor így a végire még egyszer: április 16-án és 17-én Budapest100 a Nagykörúton!

***

2011-ben az OSA Archívum és a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) hagyományteremtő szándékkal indította útjára a Budapest100-at, hogy minden, akkor százéves ház ünne- peljen együtt az év századik napjához közeli hétvégén. A Budapest100 azóta egy roppant népszerű civil városi ünneppé nőtte ki magát, évente közel 60 helyszínnel, több mint 150 programmal és több tízezer látogatóval.

LaMa

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr858525838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.