A mi Józsefvárosunk

462. Kíváncsiskodás volt

2015. december 29. - cbfm

06.jpgJóestét, jó estét. Mindjárt itt az újév, mi meg még tartozunk egy beszámolással, pótoljuk is gyorsan. Még a hónap legelején (egészen pontosan, december 2-án) tettük fel ide a blogra azt az egyáltalán nem reprezentatív "közvélemény-kutatást", amelyben illő tisztelettel az iránt érdeklődtünk, hogy több mint két éves blog-működés után tessenek már szívesek lenni elárulni nekünk, hogy ki honnan, merről téved ide hozzánk.

Kínzó kétségeink aztán mostanra már enyhültek, a posztra végül is majdnem ezer (na jó, csak 938) „nézés” jött össze*, semmi égszakadás-földindulás, de ez viszonylag elfogadható látogatószám. Ebből összesen 351 „pöttyintés” érkezett, köszönjük is mindenkinek, aki vette magának a fáradtságot, s „szavazott”. (*Az adatok a dec. 29-i állapotot tükrözik.)

capture_006_29122015_145722.jpg

És akkor most pár szó az adatokról: nem okozott meglepetést, hogy a legtöbben – majd egyharmadnyian – az Orczy- és a Magdolna-negyedből nézik, olvassák a blogot (107), de a Szigony- és a Csarnok-negyedből is elég sok vendég jár vagy járt erre (25-25). Majdnem ugyanennyien (22) jöttek a Losonczi-negyedből és más budapesti kerületekből (21). Ami esetleg még érdekes lehet, Ferencvárosból (ugye velük közös az o.gy. választókerület) valahogy nem sikerült egyetlen egy látogatót sem becsábítanunk. Ez utóbbi tényt roppant nagy szomorúsággal vettük tudomásul.

No de félre bánat, félre bú, mindjárt itt a szilveszter meg az újév, és innentől (onnantól?)  minden sokkal jobb, szebb meg boldogabb lesz. Mert Magyarország jobban teljesít, a reformok működnek, Józsefváros meg újjáépül. Vagy mi...

Boldog újévet, és még egyszer köszönjük a segítséget!

CBFM és a Szerk.

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr918209536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása