451. Erről lemaradtunk

2015. november 29. - cbfm

Fontos dolog a naprakészség – így aztán most önkritikát kell gyakorolnunk, mert hibáztunk. Méghozzá nagyot. Nem tájékoztattuk ugyanis időben kedves olvasóinkat, hogyha esetleg, netántán, véletlenül kérdésük lenne a polgármesterünkhöz – itt volt (lett volna) a lehetőség azok felvetésére. Na, nem itt a kerületben, hanem PESTERZSÉBETEN, az Ady Endre Általános Iskolában tartott Polgári Estek című rendezvényen, melynek dr. Kocsis Máté volt a vendége.

kocsis_e1.jpg

kocsis_e2.jpg

Hogy ez miért lehetett? Kocsis Máté nemrégiben a budapesti fidesz erős emberévé avanzsált és a tavalyi önkormányzati választások óta a Fővárosi Közgyűlésben a Fidesz-frakciót (polgármesterek és listás képviselők) vezeti, bár hivatalosan nincsenek frakciók. Tarlós egyetlen tanácsnoka és politikai jobb- és balkeze megkezdte a felkészülést a következő önkormányzati választásokra. Most már szinte köztudott, hogy Tarlós Kocsist tekinti utódjának a főpolgármesteri székben. Persze addig még sok víz lefolyik a Dunán…

Mindenestre ígérjük, hogy ezentúl törekedni fogunk arra, hogy időben tájékoztassuk a kerületi lakosokat az ilyen alkalmakról, hisz biztosan sokan, sok  kérdést tennének fel a mi kerületvezetőnknek! Reméljük az idei józsefvárosi Közmeghallgatáson – persze csak ha ingatag egészségi állapota engedi –  jelen tud majd lenni Kocsis polgármester úr. Ha már itt választották meg polgármesternek…

***

És a napokban végre azt is megtudhattuk, hogy miért egy pártfunkci volt legalkalmasabb a kézilabda szövetség elnöki helyére, s nem – teszem azt – egy világhírű kézilabdás. Kocsis Máté: A kézilabda-szövetség csatlakozik az MLSZ-hez a Transparency International elleni perben . (Mert a TI a jelentésében azt írta, hogy átláthatatlanul jutottak 200 milliárd forint állami adótámogatáshoz a látványsportok.)

Kellemes, jó hírekkel teli vasárnapot (mindenkinek eszébe jutott a KDNP?) kívánunk, és persze szép hétfő reggelt is, munkába (vagy a Kézilabda Szövetségbe) menet.

CBFM - Józsefváros, Magdolna negyed

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr958125150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.