342. A tragikomika

2015. március 23. - Amijo

06.jpgOlvasgatva az előző poszt bevezető sorait, kedvet kaptam (ha már Józsefváros tekintélye került szóba) hogy megnézzem a mostani testületi ülés legelső, 17 perces nagymonológos részét. Röviden az előzményekről: Szalai Anna arról írt a Népszabadságban, hogy Józsefváros 373 milliós sikerdíjat számláz ki a saját cégének. Erre Kocsis Máté meg a józsefvárosi önkormányzat sajtóirodája perrel fenyegetődzött.

Mondván, hogy Szalai Anna hazudik, szerintük senki sem kap sikerdíjat. Majd Kocsis Máté elmondta, ki kap sikerdíjat. (Tényleg, valakik nem akarnak – véletlenül és spontán – egybuszos tüntetést szervezni, most épp a Népszabi elé? Csak kérdem.)

Tehát, hogy végre mindenki megértse: ez a sikerdíj nem olyan sikerdíj. Azt meg – ahogy egy kerületi lakó a fészbukon megjegyezte – hogy az úgynevezett sikerdíjat nem csak a "működésre" meg a "bérjellegű kiadásokra” fordítja a Kisfalu, hanem esetleg jut majd belőle a bérlakások fejlesztésére, lakhatóvá tételére is, csak remélheti az ember,

Rendkívüli képviselő-testületi ülés 2015.03.19.

De visszatérve a műsorhoz: minden elfogultság nélkül meg kell állapítani, hogy a mi keményen dolgozó kisemberünk derekasan belejött a keményen dolgozásba, és nagy- monológjába belepakolt mindent. Egy roppant arrogáns Kocsis Máté vérig sértetten (bár ezt feltűnően sokszor tagadta) osztotta napirend előtt a hülye ellenzéket és a hülye, rosszindulatú, alkalmatlan újságírókat. Majd közölte, hogy a vitát vita nélkül lezártnak tekinti, és vita nélkül áttért a napirendi pontokra. (Ajánlom mindenkinek megnézni – ha az egész testületit nem is – de ezt a frenetikus 17 percet a videó elején, mindenképp.)

Mindenesetre, ha a kormánypárt kommunikációs igazgatója csak ennyit és így tud mondani valamit a rosszul használt ”sikerdíj” szó körüli zűrzavarról, akkor tényleg semmi csodálkozni való nincs azon, hogy ott tartunk, ahol.

***

A Fidesz forró krumpliként hajította el a kötelező drogtesztet - Nemrég Kövér bírálta a Fidesz elhamarkodott és teljesen átgondolatlan akcióterveit, lásd pl. a drogteszt. Mint mondta, jó lenne, ha a párttársak gondolkodnának is, mielőtt beszélnek, mert ennek köszönhető a népszerűségvesztés. Az ötletgazda Kocsis Máté mélyen hallgat. Pedig Kövér Laca bácsinak is visszaszólhatna a fentebb bemutatott stílusban. Hát nem?

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr787295423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ultimahora1 2015.03.24. 00:27:41

Találónak tartom a "Tragikomika" címadást, bár a "komika" a színházi világban vígjátéki színésznőt jelent, s ehhez - anélkül, hogy különösebb jelentéstani magyarázatot fűznék a "komikus" és "komika" közti különbséghez - csak annyit: no comment.

Nekem egyébként amúgy is inkább a régi fogalmak szerinti "intrikus" szerepkör jut eszembe a látottakról, s ahogy a színházi szakmában ezek a szerepkörök mára elmosódtak-fellazultak, akképp vált komolytalanná számomra a drámai hősök vérkomoly pózában, a sértett méltóság visszafojtott indulataival küzdő politikus képe, s nemcsak a polgármesteré.de a többieké is.

S igen, tudom, hogy kissé beszűkült s némileg igazságtalan is vagyok, de talán meg tudom magamat értetni valahogy. Látom ugyanis, amint ott a teremben emberek látszólag szénné alázzák egymást, s teszik mindezt állítólag értünk, szintén "emberekért." S mindezt mondják persze a "szent közérdek" nevében, súlyos felelősségérzet terhétől roskadozva, azok, akik különben amikor kilépnek a teremből, oly távol kerülnek a "szent közt" alkotó egyes emberektől, mintha csak a Holdon élnének.

Mi, lakosok, ugyanis csak azt látjuk itt, hogy a sokmilliós programokról szóló vitákban legfeljebb egymás, többnyire politikai érdekektől áthatott - meglehet, olykor fontos - bírálata vagy épp gátlástalan öntömjénezése folyik itt, ám arról, hogy a lakosság valójában és őszintén mit gondol erről s főképp hogyan viseli mindennek következményeit, az úgyszólván soha senkitől nem hangzik el.Ám ha mégis, az szinte mindig csak a legócskább, leplezetlen populizmus formájában.

És most, hogy - belátom, nem egészen végiggondoltan belevágva - itt ülök, egy rakás levéllel és még több szóbeli panasszal a nyakamon, melyekhez sem a vérig sértett polgármester se a míves magyarázatokkal szolgáló helyettesei, sem a műfelháborodástól szikrát vető képviselőnő nem száll le az a "várost gyalázó" ellenzék fennkölt bírálatának magasából. És ekkor megvilágosodom,és kezdem megérteni, miről is szól valójában a "sikerdíj," s persze nemcsak a Kisfalut illetően,hanem e nagy színtársulat számára is, melyben megtalálható nemcsak a tragikomika, de minden régi színházi szerepkör, a bonviván csakúgy, mint a drámai szende, hogy primadonnát és amorózót, most ne is mondjak.

Mert - mélyen hiszem ezt - a valódi sikerdíj épp az, hogy felléphetnek itt, a színházzal ellentétben, minden valódi bukás kockázata nélkül, s anélkül, hogy az őket fizető "nézőktől" a legkisebb mértékben zavartatniuk kéne magukat.

S elmondanám minden álszemérem nélkül azt is, hogy mi néhányan, akik valami bolondériától indíttatva azt vettük a fejünkbe, hogy sokszor pimaszul fölényeskedő megjegyzésektől s el- és kiutasításoktól kísérve, az őáltaluk hallatlanba vett lakosok ügyeit próbáljuk úgy-ahogy közreműködésünkkel előmozdítani, azokét, akik EGYETLEN SEGÉLYKÉRŐ LEVELÜKRE SEM KAPNAK ÉRDEMI VÁLASZT, LEGFELJEBB SZENTESKEDŐ SEMMITMONDÁST,nos, azt mondom, magyarázzák majd nekik, hogy mi a sikerdíj és a szolíd átalánydíj közötti különbség, mert én már értem.