227. Mire felöltözöl…

2014. szeptember 13. - SziliBalazs

07.jpgÚj bankjegyeink lesznek. Ahhoz képest, hogy ha jól emlékszem 16 éve kellene eurónknak lenni, most Szent Istvánt és a 10 ezrest barkácsoljuk. Igen, a sort a tízezres nyitja és utána nyilván jön a többi. Addig, amíg mindegyik címleten Matolcsy György aláírása nem szerepel majd. Hol van már a régi kedves kis kétfilléres, közepén lyukkal, ami lehetővé tette, hogy akinek kedve volt, összegyűjtsön egy adagot belőle és felfűzze spárgára.

Ugyan már semmire nem volt jó, de a gyerekek játszhattak vele. Állítólag valaki felfűzött öt és fél métert és kapott három és fél évet, amiért kivonta a pénzt a forgalomból. Aztán jött a 10, meg a réz 20 filléres! Ezeknél aftázásra alkalmasabb pénz nem volt azóta se! (Célba do- bás a földre húzott vonalra, a győztes kidobhatta az egészet, jól felrázva előtte a markában. Minden „fej” az övé lett, minden „írás” visszaosztásra került, azaz maradt a banké.)

Az 50 filléres kellemes emlék, egy gombóc fagylaltot vettünk rajta. Az 1 Ft-ossal telefonálni lehetett, a 10 Ft-ossal pedig már moziba mehettünk. Igaz, az 1. és 2. sorba, de onnan is boldogan néztük a filmet.

papir_20as.jpg

Legkisebb papírpénz gyerekkoromban a 10-es volt, folyóparti tájjal, Petőfivel. Következő a 20-Ft-os volt, egy gyakorlatilag meztelen fiatal férfival, aki egyik kezében búzakalászt, a másikban kalapácsot tartott, túloldalán Dózsa György, szakállasan, kalapban.

És itt álljunk meg! Mert mielőtt elfogadnánk, hogy István király milyen koronát visel, – hát olyat, amilyet – gondolkozzunk el azon, nem lenne e találó a volt 20 Ft-os grafikáját egy az egyben továbbvinni! Mondjuk a leendő ötezresre! Mert ugye úgy szólt a vicc: "Hiába kalapálsz, hiába aratsz, mégis ilyen meztelen maradsz / Mire felöltözöl, ilyen öreg leszel!” Ennél többet ma bankjegygrafikával elmondani nem lehet!

Szili Balázs

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr176694863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.