171. Csillagos házak 1.

2014. június 21. - cbfm

01.jpg"Beleőrülök, amikor hirtelen döntenem kell, kit mentsek meg.
Hol van Isten?" (Carl Lutz)

Ma, június 21-én volt hetven éve, hogy a budapesti házak kapuja fölött sárga csillagok jelentek meg. Ezek voltak azok a házak, amiket fővárosi zsidóknak kényszertartózkodásra jelöltek ki.

Rengeteg ilyen volt – mintegy 1600 – hiszen az 1941-es népszámlálás szerint a főváros lakóinak majdnem egynegyede számított zsidónak,187 000 zsidót és további 35 000 ún. kikeresztelkedett zsidót számoltak össze.

Hogy mik is voltak ezek a kijelölt, "csillagos házak"? Miután a magyar zsidókat 1944-ben sárga csillag viselésére kötelezték, a budapestieknek Dávid-csillaggal megjelölt házakba kellett költözniük. A június 16-i rendelet 21-i határidővel írta elő a beköltözésüket a csillagos házakba. Ezek az egész városban szétszórtan helyezkedtek el a gettó felállításáig, de jó részük – nem véletlenül – Erzsébetvárosban és Józsefvárosban volt található. (Ezek a zsidók nem szaroztak! - Index, 2014. 06. 18)

csillagoshazak1.jpg

A Csillagos házak programot elindító OSA a még megmaradt 1600 ház többsége elé szervezett megemlékezést mára, felidézve a házak lakóinak történetét. Az OSA Archívummal szemközti (egykor szintén csillagos) ház falára vetítik az emléknap legfontosabb eseményeit, a részletes program itt található.

A végére pedig ajánlom mindenki figyelmébe Mink András történész írását a deportálásokhoz vezető folyamatról, és egy kísérletről, amely valóban elősegítheti a kollektív emlékezést.

***

Január óta látogatható az interneten a "CSILLAGOS HÁZAK 1944-2014" archívum, amely Budapest történetének hetven évvel ezelőtti dicstelen fejezetét igyekszik feltárni.

CBFM – Józsefváros, Magdolna negyed

UPDATE 2014.06.22. 18:52:43 - Vajdapeterutca egy kommentjében hívta fel figyelmünket erre a nagyon izgalmas és tanulságos történetre. A szereplők - a Karácsony Sándor utca 21. csillagos ház lakói mellett - a Dankó utca 27. pékség egykori tulajdonosai, és a pékséggel egybeépült lakóház.

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr686396391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vajdapeterutca 2014.06.22. 18:36:45

Feri, vagy más, tud segíteni abban, hogy olvashattam-e itt, hogy a Csillagos házak program szervezői megkeresték az érintett kerületek polgármestereit, köztük nyilván a józsefvárosi polgármestert, akik közül Vattamány Zsolt vállalta az együttműködést a programmal, a többiek ellenben válaszra sem méltatták a szervezőket?

Rákerestem, látom, hogy Rév István, a szervező OSA Archívum igazgatója nyilatkozta ezt. De én úgy emlékszem, kifejezetten józsefvárosi vonatkozású oldalon olvastam arról, hogy a nyilván megkeresett józsefvárosi polgármester is a nem válaszolók között van.

Régebbi tapasztalatok miatt - Fortepan, Budapest100 -, most a Csillagos házak, de ezzel laza összefüggésben a közösségi kertek kapcsán is, készülök bejelentést tenni az önkormányzat passzív, helyenként ellenséges hozzáállása miatt.

Arról akarok írni, hogy ne féljenek a nem állami kezdeményezésektől, úgyis létrejönnek, ha nehezebben is, ha látványosan kívül tartják magukat rajta.

Nem vagyok naiv, tudom, hogy esetenként megfontolt gonoszság lehet a távolmaradás, időnként a kifejezetten ellenséges hozzáállás mögött. De azt is gondolom, hogy sok, különböző esetben lehet közös elem, hogy az önkormányzat emberei egyszerűen szörnyen lusták és buták, és minden más ebből következik.

De vajon hol láttam az utalást a józsefvárosi polgármester elmulasztott válaszára a Csillagos házak projekt kapcsán?

vajdapeterutca 2014.06.22. 18:42:29

Ez például egy nagyon izgalmas és tanulságos történet:

www.csillagoshazak.hu/#overlay=hazak/VIII/karacsonysandor21

A szereplők, a Karácsony Sándor utca 21. csillagos ház lakói mellett, a Dankó utca 27. pékség egykori tulajdonosai, a pékséggel egybeépült lakóház.

Ez:
https://www.google.hu/maps/@47.49006,19.083493,3a,90y,185.34h,97.14t/data=!3m4!1e1!3m2!1srT3nzUwMdM7wKZ1sD2AASQ!2e0

vajdapeterutca 2014.06.22. 18:46:38

A Dankó 27. az mszp8.hu nagyszerű utca- és háztörténeti adatbázisában:

www.mszp8.hu/modules.php?name=Reviews&rop=showcontent&id=1348

(Mióta Komássy Ákos elnök bezáratta a fórumot, alig nézem meg a portált sajnos.)

CBFM 2014.06.22. 19:07:31

@vajdapeterutca: Kedves Bódis Lajos! Itt tudomásom szerint nem olvashatott az OSA programmal való lehetséges kerületi önkormányzati együttműködésről. Én ilyen megkeresésről nem tudtam, nem mintha nekem erről feltétlenül tudnom kellett volna/kellene.
Holnap lesz a Humánszolgáltatási Bizottság 2014. évi 5. rendkívüli ülése, ahol rá fogok kérdezni az Ön által írtakra! A választ valószínűleg "15 napon belül, írásban" kapom majd meg...Igyekszem tájékoztatni majd Önt!
Üdvözlettel, Camara-Bereczki Ferenc Miklós

vajdapeterutca 2014.06.22. 19:35:49

@CBFM:

Köszönöm!

Nyilván, sok mindenről csak esetlegesen tudunk, és a polgármesternek - mint mindenkinek - száz oka lehet, hogy egy konkrét dologról ne tudjon vagy ne vegyen részt benne. Egy dolgot nem tehet szerintem: ha megkeresik, akkor ne válaszoljon.

A Csillagos házak sorozatot szervező intézmény vezetőjét itt idézik a kerületi önkormányzatok megkereséséről:
nol.hu/belfold/csillagos-hazban-a-legszegenyebb-kossuth-dijas-1469679

A többi emlékezetpolitikai és/vagy identitásokat megjelenítő, erősítő, közösségeket erősítő kezdeményezéshez való viszony pedig külön-külön történetek, ami a konkrétumokat illeti. Aki lát bennük közöset, az összekötheti őket: szóvá teheti, kezdeményezhet együttműködéseket, kritizálhat, ha lát rá okot stb.

Amijo 2014.06.22. 19:45:16

@vajdapeterutca: Mi is csak a belinkelt Népszabis cikkben olvastuk, hogy "...a szervezők tizennégy kerületi polgármestert kerestek meg, de egyedül a VII. kerületi fideszes Vattamány Zsolt mutatott készséget az együttműködésre. A többiek nem is válaszoltak", ott szúrt szemet ez a "hozzá-nem-állás". De körbenézünk, hátha találunk még valamit...

CBFM 2014.06.26. 16:29:37

@vajdapeterutca: Utána jártam a dolognak. Kora este kerül fel a blogra a jegyzőkönyv részlet és a hozzáfűznivalóm!

Amijo 2014.06.26. 17:53:57

No kérem, már fent is van a válasz utánozhatatlan bájával együtt...
mijozsefvarosunk.blog.hu/2014/06/26/174_csillagos_hazak

vajdapeterutca 2014.06.30. 00:44:35

@vajdapeterutca:

Ez a történetben egyik helyszíne, a Karácsony sándor utcai ház (a képen is összefolyik múlt és jelen):

www.facebook.com/photo.php?fbid=222088747993326&set=a.219179378284263.1073741828.219162601619274&type=1&theater