32. Örömhír - másképp

2013. június 19. - SziliBalazs

03.jpgAz előző, Örömhír című poszthoz engedtessék meg nekem egy kiegészítés. Ebben az ügyben ugyanis meg van az én saját felelősségem is, a naivitásom miatt. A múltban a köztisztviselői és közalkalmazotti pályázatokra csak köztisztviselők és közalkalmazottak és hivatali - nem köztisztviselő - dolgozók pályázhattak. Most a Józsefvárosi Önkormányzat kizárólagos, vagy többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságának a dolgozói is, amely szerintem teljesen rendben lévő dolog.

Azonban még egy változás történt, belekerült egy eddig sosem látott mondat: "önkormányzati feladat- és hatásköröket jogszabálynál fogva ellátó személyek is pályázhatnak."

Megkérdeztem a fent idézett mondat alapján kik pályázhatnak? Az Aljegyző Asszony válasza az volt, hogy a Nemzetiségi Önkormányzatok dolgozói számára is lehetőséget kívánnak nyújtani a pályázásra. Aljegyző Asszony nem hazudott, csak nem a teljes igazságot osztotta meg velünk, ugyanis ez a mondat adott lehetőséget Kaiser úr pályázására. Én jeleztem, hogy teljesen szükségtelennek tartom ezt a kitételt benne hagyni a pályázatban, mert a Nemzetiségi Önkormányzatoknak, a Romákon kívül nincsen pénze arra, hogy dolgozói legyenek, a Roma Önkormányzat környékén meg Hárs Gábor idejében boldog-boldogtalan kapott lakást, tehát nincsen, aki pályázzon.

testuleti301303b.jpg

Alpolgármester Úr szerint ezt a Nemzetiségi Önkormányzatok felé történő gesztust nem érdemes kigyomlálni a pályázati kiírásból, ha igazam van, akkor senki nem pályázik, de a gesztus megmarad. Hátrányt senki sem szenved. Én megettem a dumát, és nem forszíroztam tovább a témát. Nyilván, ha dörzsöltebb vagyok, rájöhettem volna, hogy mi képviselők is ebbe a kategóriába tartozunk, de bennem fel nem merült annak a lehetősége, hogy egy Képviselő, ráadásul saját Önkormányzatánál bérlakásra pályázik.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a fű alatt kiosztott lakások rendszere után a pályázás már előrelépést jelent!

Az előterjesztések Bizottsági véleményezéséhez hozzátartozik, hogy kétféle anyag - bizottsági és testületi - kerül eléjük. Dönteni csak az előbbi kategóriában van jogkörük. A Testületi előterjesztések esetén kizárólag arról dönt a Bizottság, hogy javasolja a Testületnek tárgyalni, vagy nem. Ha bárkinek módosító javaslata van, akkor aljegyző Asszony elmondja, hogy arról a Testületi ülésen van mód szavazni.

Szerdán dönt a Testület. Miután az ominózus mondatot benéztük, Kaiser úr jogszerűen pályázott. A Kisfalu nyilvánvalóan a kiírásnak megfelelően számolt, tehát azon kívül, hogy nyilvánosan gratulálok, nincs más eszközöm, hogy a morális problémára rávilágítsak.

Szili Balázs - Józsefváros, Magdolna negyed

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr825368689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.