HTML

A mi Józsefvárosunk

Budapest egyik pesti oldalon fekvő kerülete, nevét II. József után kapta 1777-ben. Területe 6,85 km², lakossága 71. 642 fő.

Facebook oldalunk

Utolsó szavak

Dokumentumtár

Dokumentumok - egyben
Itt egyben található meg a blogra felkerült összes doksi, akinek van kedve - bogarásszon köztük...

Moderálási elvek

1. Ha a másikat, nem pedig a mondanivalóját minősíted durván, kitiltunk egy időre.

2. Ha népek vagy társadalmi csoportok ellen uszítasz, kitiltunk mindörökre.

* Komentmoderálási elvek (részletesebben)

2013.04.07. 13:21 molnarGy

11. Az elmúlt huszonév 2.

Címkék: önkormányzat képviselő testület csécsei béla molnár györgy Józsefváros magdolna-negyed iván andrea echter istván corvin-sétány program

05.jpgFejezetek a józsefvárosi kerületfejlesztés történetéből 2

Az előző részben felvezetett Kerületi koncepció-vázlat itt elolvasható (a bloghoz kapcsolódva igyekszünk kialakítani a máshol nem elérhető dokumentumok gyűjteményét), de mivel vázlathoz képest elég hosszú (20 oldal), röviden összefoglalom és a fontosabb elemeit kommentálom is.

A szöveg érdemi része a kerület társadalmi-gazdasági helyzetét bemutató adatok ismertetésével kezdődik. Ezek alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy „a VIII. kerület  különösen a Középső-Józsefváros  a főváros legrosszabb helyzetben lévő területe. A különböző szempontú hátrányok […] itt halmozottan, hatásukban egymást erősítve jelennek meg. Reális a veszélye annak, hogy a kerületnek ez a része rohamosan tovább "slumosodik". Véleményünk szerint az előttünk álló legfontosabb cél a kerület gazdasági és társadalmi lepusztulási folyamatának megállítása, sőt ha lehet visszafordítása. Minden fontos döntésünk meghozatala mögött ennek a felismerésnek kell ott lennie a háttérben, ebből a szempontból kell mérlegelnünk a döntési alternatívákat.

magdolna8.jpg

Nem számítottunk rá, de ez a felvezetés heves reakciót váltott ki néhány politikusból, elsősorban a polgármesterből, Csécsei Bélából. A tényeket nem vitatva azt vetette fel, hogy miért a rosszat emlegetjük folyton, ez mindenkinek elveszi a kedvét, induljunk ki inkább az eredményekből, az elért sikerekből. Erre a mi válaszunk lényege az volt, hogy nem lehet megoldani a problémákat, ha előbb nem azonosítjuk azokat, és nem próbálunk meg fontossági sorrendet felállítani köztük. A vita végül kompromisszummal zárult, a képviselő-testületi ülésre mintegy fél év múlva bekerülő végleges anyagba (erről is lesz majd szó) bekerült az előző bekezdésben idézett összefoglaló megállapítás lényege, de az alátámasztó adatok, a részletek szét lettek szórva a szövegben, hogy ne legyen olyan nyomasztó a hatásuk.

Az adatok alapján, figyelembe véve a kerületi költségvetés helyzetét is, arra a következtetésre jutottunk, hogy ha „megpróbálunk érdemi változásokat elérni, akkor előre kell menekülnünk. Vagyis a fenntartás és működtetés mellett fejleszteni, építeni kell.” Két prioritást jelöltünk meg, a területfejlesztést és az oktatásügyet. (Ez utóbbi prioritásból lényegében semmi sem lett, erről később részletesen írok majd.)

Mi hárman, a koncepció-vázlat szerzői, a közös gondolkodás közben a legtöbbet a területfejlesztés kérdésén rágódtunk, latolgattuk a különböző megoldások előnyeit és hátrányait. Nyilvánvaló mintát jelentett a IX. kerületben megindult fejlesztés. Azt is tudtuk azonban, hogy a SEM IX. Városfejlesztő Rt 1992-es létrehozásában résztvevő francia szakemberek (a Francia Köztársaság fejlesztési pénzintézete, a Caisse et Dépots et Consignations) annak idején Józsefvárost is megnézték, de visszarettentek tőle. Egy olyan projektbe szerettek volna belevágni, ami kemény feladatot jelent ugyan, de nem reménytelent. A IX. kerület előnyét, a valamivel, de nem lényegesen kedvezőbb szociális helyzet mellett, elsősorban a még a rendszerváltás előtt, jelentős állami forrásokból megkezdett tömb-rehabilitáció adta, ugyanis volt mihez kapcsolódni.

magdolna7.jpg

Számos külföldi példa támasztotta alá, hogy nagyobb slumosodó területek esetében a pontszerű, néhány házra kiterjedő fejlesztést vagy rehabilitációt rövid időn belül felemészti a környezete, legalább egy tömbnyi az a terület, amivel egyáltalán érdemes kezdeni. De semmi esély nem volt arra, hogy akár az államtól, akár a fővárostól egy egész tömbre elegendő fejlesztési pénzt kapjunk, saját forrásunk meg végképp nem volt.

Új képviselőként akkoriban szembesültem a problémával, hogy a korábban eladott telkeken a vevők nem akartak építkezni. Senki nem akart első lenni, hiszen a rossz környezetben csak nyomott áron tudták volna a megépített ingatlant értékesíteni. (Akkor még a megfelelő jogi keretek sem voltak kialakítva, később erről is írok majd.)

Ide tartozik az önkormányzati finanszírozás problémája is. Az akkori forrásmegosztási rendszer egyáltalán nem vette figyelembe a kerületek eltérő adottságait, kifejezetten hátrányos volt a rosszabb helyzetű kerületek számára. (Később ebből a szempontból valamivel jobb lett, de nem sokkal.) Minél több szegény ember él egy településen (kerületben) annál kevesebb forrás jut a szükséges feladatokra és annál inkább oda összpontosulnak a szegények.

Ugyanakkor azt a megoldást sem tartottuk elfogadhatónak, hogy a rehabilitáció alapvetően a szegények kiszorításáról szóljon. (Ahogy az később a IX. kerületben domináns megoldássá vált.) Mindezt figyelembe véve, arra a következtetésre jutottunk, hogy „a város-rehabilitációt két körzetben volna szükséges megindítani”.

magdolna2.jpg

Az egyiket a Középső-Józsefváros déli részén, ahol külső, fejlesztői források bevonásával indulna el egy területfejlesztés. „Ennek a térségnek az előnyei közé tartozik, hogy sok a már kiürített ház és főleg üres telek, ami lehetőséget teremt a fejlesztés és rehabilitáció összekapcsolására, közel van a kerület főútvonalaihoz és határos a viszonylag jobb állapotú Belső-Józsefvárossal … itt van legnagyobb esélye (megfelelő indító lökés megadása után) egy piaci alapokon nyugvó megoldásnak.”

A másikat a Középső-Józsefváros északi részén, a „Népszínház utcához vagy a Baross utcához kapcsolódóan. …. Elképzelhetőnek tartanánk, hogy  Nyugat-Európa több nagyvárosában már bevált mintát követve  kísérleti jelleggel átfogó, ún. szociális rehabilitációs program induljon, ahol az épületek felújítása a környéken lakók nagyon intenzív bevonásával, munkahelyteremtő és átképző akciókkal összekapcsoltan zajlana. Egy itteni fejlesztéshez lehetőség volna nem piaci jellegű külföldi (nemzetközi szervezetek, rotterdami önkormányzat, stb.), valamint hazai, kormányzati szintű erőforrások mozgósítására.”

Ebben a legelső anyagban is megjelent tehát a későbbi Corvin-Szigony, majd újabb nevén Corvin-sétány program és a Magdolna negyed (akkor még nem létezett ez a név) program csírája, méghozzá egyszerre. És éppen ez a dolog lényege, amit nagyon sokan azóta sem értenek, és megpróbálják a két programot egymással szembeállítani. Pedig ezek szorosan összetartoznak. Ha a slumosodás elért már egy szintet, ha már nagyon sok szegény ember él egy területen, akkor a külső forrást bevonó, piaci jellegű rehabilitáció nélkül nincs szociális rehabilitáció sem. Ha vissza akarjuk fordítani a szegregációs, gettósodási folyamatot, akkor oldani kell a nyomor sűrűségét is. Természetesen az ellenkező végletbe sem szabad esni, és a végén elfelejtkezni a szociális rehabilitációról! Ma is az a véleményem, hogy a piaci és a szociális rehabilitáció egységében megtaláltuk azt az egyensúlyi pályát, amelyen a józsefvárosi kerületfejlesztés egyáltalán elindulhatott. A megvalósítás persze már nem mindig volt ilyen szép.

Természetesen a fenti gondolatoknak voltak előzményei és következményei, ezekről a következő részben írok.

Molnár György - Józsefváros, Csarnok negyed

Kerületi koncepció-vázlat (1995.08.23.) teljes szövege.
 
 
 
 
 

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr465205413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anteovin 2013.04.08. 09:30:45

Ez mind nagyon jó, csak mielőtt a pénz elköltéséről kezdődnének viták, talán ki kellene takarítani. Kezdhetnék például a teljesen nyilvánvaló kábítószer terjesztők kiiktatásával, az utcán dekkolók, hangoskodók, lézengők eltüntetésével, a tisztaság megteremtésével, a segélyezett semmirekellők létfeltételeinek megszüntetésével - például a nekik adott bérlakások visszavételével (ezek az elemek olyan életvitelt folytatnak, ami a dolgozó emberek számára óriási terhet jelent: zaj, bűnözés, szemét, stb.) - Ha eltűnnének ezek az emberek, (például olyanok mellett kaphatnának lakást, akik őket szeretnék megóvni a különféle "támadásoktól",) akkor lehetne olyan programokat végrehajtani, amik hosszú távon biztosítanák a kerületben a normális életet.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.04.08. 12:02:55

Pécsett félelem és rettegés uralkodik, nagy az elkeseredettség!
Csütörtökön hatalmas tüntetés a valós - NEM FIDESZES- közbiztonságért.

Hihetetlen ami ebben az országban az orbáni diktatúra alatt történik.

Persze bóvli kormány, bóvli ország!

Ezeknél bárki jobb, készülj a kormányváltásra!

HAJRÁ TAXISOK!

bodis.lajos 2013.04.12. 22:46:22

Örülök, hogy Molnár György elkezdte írni a visszaemlékezéseit a kerületi fejlesztéspolitikáról. Biztos vagyok benne, hogy ritka értékű forrás lesz, amit okos felhasználás esetén a most és ezután végzett fejlesztések javítására lehet használni, itt és országosan!

Sajnálom viszont, hogy nem végzett és végez módszeres értékelést a többi kulcsszereplő, és maga az önkormányzat sem. Az emlékező ugyanis már lényegében kívülálló, akinek a befolyása nagyon korlátozott, ha nem is elhanyagolható. Az események alakítói pedig végezhetnének munka közben hasonlót, amivel közvetlenül javíthatnák a minőséget.

Sőt, tudtommal a MNP3, korábban pedig az Európa Belvárosa keretében is vállaltak folyamatos monitorozás jellegű feladatot, amit kezdettől nem tartottak be. Az MNP3 esetében kötelesek is voltak a Helyi Támogató Csoport megalakítása formájában, aztán az alapító dokumentum pályázathoz csatolása volt tudtommal az utolsó aktus e téren. Nincs idő a minőségbiztosításra, azt sugallják.

bodis.lajos 2013.04.13. 03:27:57

A felvetett témák közül egyelőre a közoktatáshoz szeretnék hozzászólni, és minél bővebb kifejtésre ösztönözni.

A fő kérdéscsoport nekem az, miért történhetett, hogy a józsefvárosi hátrányos helyzetű gyerekek esélyteremtése alig profitált a 2002-2010 közötti országos fejlesztésekből, melyek nagyszabásúak és szakmailag igen tartalmasak voltak. Hogy az önkormányzat mint iskolafenntartó nem ösztönözte és hangolta össze a szegény gyerekeket tanító iskolák részvételét, amelyek jellemzően nem is használták ki a lehetőséget a technikai eszközök és a tantermi, mindennapi pedagógiai módszerek projektösszegben is jelentős fejlesztésére. Hogy egyetlen hangról nem tudok, amely furcsállta volna, hogy a józsefvárosi külön fejlesztések az iskolákban a tanórákon sőt az iskolán kívüli, szabadidős tevékenységeket célozták. Mintha az lett volna a fő szempont, hogy a lehető legkevésbé kelljen részt venni a programokban a hátrányos helyzetű gyerekeket nevelő pedagógusoknak.

bodis.lajos 2013.04.13. 03:31:00

(Klassz, hogy a program a rövid hozzászólásokra ösztönöz, ám így a nem nagyon egyszerű eseteket kivéve, több részletben kell hozzászólni.)

A feltevéseim is két részben férnek el:

1. A szociális városrehab összes eleme közül a közoktatási fejlesztés érintette volna leginkább az állandó intézményeket, és rajtuk keresztül a középosztályt. A fejlesztés pedig úgy volt eladva, hogy azzal a jobb módúak is feltétlen nyernek, de legalábbis nem veszítenek. Márpedig ha a szegény gyerekeket nagy arányban tanító iskolák is pályáztak volna, mondván, hogy ott van a legnagyobb szükség a pedagógiai eszköztár korszerűsítésére és bővítésére, akkor a kerületből néhány iskola kimaradt volna a lehetőségből.

bodis.lajos 2013.04.13. 03:32:25

2. A pedagógusok az önkormányzati apparátusok talán második legszámosabb csoportja, sokáig szorosan rátapadó baloldallal, és ezért is vele nagyon óvatos jobboldallal. Ha az MSZP valakiket képvisel, az apparátusok gyengébb teljesítményű része biztosan az. A tapasztalatom szerin jellemző vélemény a párt kerületi illetékesei körében is, a más iskolák tanárai között is, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeket összegyűjtő iskola pedagógusainak állását mindenképpen meg kell tartani, és helyes őket mentesíteni a fáradságos pályázati részvételtől. Sajnos a polgármester is pedagógus volt, azért sajnos, mert a nagyjából a kétezres évek eleje óta nem követte a fejlesztéseket, tehát éppen az esélyteremtési problematika és eszköztár maradt ki neki, miközben véleménye volt a dolgokról.

bodis.lajos 2013.05.19. 18:12:44

Az MNP közoktatási komponensének elhanyagolása, a gyerekintézmények működésének elégtelen koordinációja, szerintem sokkal több figyelmet érdemelne a jelenleginél (ami közel nulla).

Józan ész alapján ugyanis azt gondolná az ember, hogy a gyerekek sorsa a komplex városrehabnak legalábbis második legfontosabb kérdése, a lakóhely felújítása után vagy mellett. Hosszabb távon és biztosabban megtérülő befektetésnek tűnik a szülők munkához segítésénél is (aminek a lehetőségei nagyrészt szintén kihasználatlanok).

A civilek körében felmerült a Koszorú utcai óvoda környezetének riasztó állapota, és a működési dokumentumainak nem kevésbé riasztó elhagyagoltsága:
www.facebook.com/bodis.lajos.5/posts/10200341516833841

Az általam feltalált dokumentumok szerint az óvodába nyolc év fejlesztései során összesen kb. 4 M Ft projektpénz, a drogerie markt CSR keretében naptej, a Buzánszky Jenő alapítványa részéről pedig műfüves focipálya érkezett illetve érkezik. Miközben a Magdolna-negyedben élők jövőjének egyik kulcsintézménye.

Örülnék, ha másokkal együtt gondolkozhatnánk tovább erről a történetről.