A mi Józsefvárosunk


Balogh Paci ösztöndíj idén is [392.]

„Csak az hal meg, akit elfelejtenek.”

2024. január 07. - Amijo

Újra kiírja az önkormányzat a Balogh Paci ösztöndíjat, ezúttal 30 év feletti alkotóknak. A roma folklór zenész, emberi jogi aktivista és önkormányzati képviselő 2020 novemberé- ben tragikusan fiatalon, 28 éves korában hunyt el koronavírus-fertőzés következtében. A Balogh Lajos Paci emlékére…

Tovább

Elemi tisztesség [371.]

"Tavaly pedig belülről már februárban látni lehetett, hogy az ellenzék veszteni fog, mert a pártok csak egymást nyírták" — Lakatos Béla interjúja a Telexen.  Megjegyzem, most is ez van. És az ellenzék mindaddig veszíteni fog, amíg nem egyetlen egységes pártszövetségként mozog, amelynek tagja —…

Tovább

A roma holokauszt emléknapjára [139.]

Ma volt a roma holokauszt – a porajmos – nemzetközi emléknapja. Ma 77 éve, 1944. augusztus 2-án számolták fel a nácik az auschwitz-birkenaui cigánytábort, és másnap virradóra több mint háromezer cigány embert öltek meg a haláltáborban. A nácik által meggyilkolt mintegy félmillió cigány közül 23…

Tovább

Emberek vannak, egyenlő jogokkal [62.]

Animációs film mutatja be, miért nehezebb a roma gyerekek élete Magyarországon (Qubit)  A Rosa Parks alapítvány hatperces filmje szemléletesen elmagyarázza, miért szenvednek hátrányt a romák a mai napig az oktatásban, a lakhatásban, a foglalkoztatásban és az egészségügyi ellátásban, és miért élnek…

Tovább

Ez most így komoly? [21.]

Mert viccnek azért durva lenne. Szombaton ugye „valakiknek” sikerült egy igen gány „tüntetést” szervezni az önkormányzat elé. Miután lebuktak, hogy a résztvevők azt se tudják, merre járnak és miért is vannak ott, ahol, a Magyar Nemzet (és a közpénzzel kitömött teljes kormánysajtó) hirtelen…

Tovább

A módszer nem változott [20.]

Öt éve, 2015 tavaszán magánszemélyként Benga-Oláh Tibor szervezett spontán tüntetést a HVG székháza elé. Ahová bérelt busszal szállították az öntudatos polgárokat, hogy véleményüket kifejezve tiltakozhassanak a "rasszista internetes lap ellen”. Tegnap pedig nagyjából százan tüntettek a polgármesteri…

Tovább

958. Csak hogy értsük

Pár szó a min. elnök tegnapi, a gyöngyöspatai roma gyerekek iskolai szegregációjának kapcsán a Kossuth Rádióban elejtett mondatához, miszerint: "…van egy határ, amit a magyar sohasem fog átlépni, vagy sohasem érzi úgy, hogy azt szabad átlépni, s ez pedig az a határ, hogyha pénzt adunk a…

Tovább

778. A nagy sejtés

Választás rendje elleni bűntett gyanújával nyomoz a rendőrség a józsefvárosi időközi polgármester-választással összefüggésben. A nyomozást azt követően rendelték el, hogy az egykori fideszes, Tényi István – aki rendszeresen tesz bejelentést és feljelentést az általa gyanúsnak tartott ügyekben – most…

Tovább

766. Úgy szép, ha csendes

És most vissza a kampányhoz. Közeleg az időközi polgármester választás időpontja, három hét – és Kocsis Máté helyett polgármestert választhat a kerület hőn szeretett népe. Ennek az örömteli eseménynek kapcsán az aHang platform és a Khetane Egyesület „Ne add el a szavazatod!” címmel a kampány…

Tovább

731. Vendég volt a háznál

Jézusmárjaszentjózsef! Végünk van, mimmeghalunk!Józsefvárosnak meg kell védenie magát! Egyedül vagyunk Máté!  Na kéremszépen, ma a szokottnál korábban jöttünk, merthogy nagy dolgok történtek a mi kis falunkban. Hétfőn Orbán Viktor választási turnéjának legújabb állomásaként itt járt nálunk a…

Tovább
süti beállítások módosítása