A mi Józsefvárosunk


Végre történt valami [204.]

2022. február 06. - Amijo

Pár napja olvastam, hogy végre elkezdődik az egykori Szeszgyár területe mellett húzódó (és omladozó) Kőris utcai fal bontása, azaz a Szeszgyár utca folytatásában megnyitják az utat a Kőris utca felé, így lehetővé téve az átjárást pl. a 99-es busz megállójáig. Igen, ez az a „projekt” melyet a…

Tovább

Mert ők mertek nagyot álmodni [105.]

És eltapsoltak 200 millió közpénzt a semmire.

Újabb, minden égi-földi jóval kecsegtető nagy álomról derült ki, hogy csak álom – vagy ha úgy tetszik – szimpla kampányfogás, lufi volt. Gondolom mindenki emlékszik még arra, hogy 2019 nyarán (az őszi választás előtt) Sára Botondék tízmedencés, 500 főt befogadni képes strand- és gyógyfürdőt álmodtak…

Tovább

15 éve indult az MNP [5.]

Mint a 15 éve indult Magdolna Program I. négy házának egyik szervezője nagy reményekkel várom az új program kibontakozását. Azt is a Rév8 szervezte, nagyjából ugyanezekkel a szereplőkkel, s a célkitűzéseik is ugyanezek voltak. És én most azt javasolnám a Program minden résztvevőjének – a Rév 8-nak s…

Tovább

905. Illés utcai séta

Két napja a civilek és Pikó András Városi séta sorozata a Losonci negyedben folytatódott – a Tömő utcától kezdve az Illés utcán át a Losonci téri játszótérig bejárták a környéket. (Az Illés utcában készült videó – többek közt – itt nézhető meg.) Eszméletlen jó képek készültek a Városi séták…

Tovább

896. Vágyak és álmok

Tízmedencés, 500 főt befogadni képes strand- és gyógyfürdőt álmodnak Sára Botondék, élményfürdővel, szaunákkal és gyermekrészleggel a volt józsefvárosi pályaudvar területére – a projekt előkészítésre már 200 millió forintot rendelt kormány – bár fogalmam sincs, hogy az összeg mit takar, és mire…

Tovább

895. Csak remélni merünk

Röviden a Habitat for Humanity Magyarország mostani fényképeinek margójára.  Jó tíz éve, amikor befejeződött nálunk az MNP I. projekt, velük együtt javítottuk ki azt a számos hiányosságot, amit a később "utcai harcosként" is elhíresült vállalkozó hagyott maga után. Elképesztően jól szervezett,…

Tovább

821. A "modern idők” sodrában

Még ma is, több mint tíz év után, sokan érdeklődnek a mostan negyedik fázisát kezdő, józsefvárosi Magdolna Programról, mely mára MNP-program néven vált ismertté. Főleg a városrehabilitációs stúdiumok iránt fogékony, fiatal szakemberek érdeklődnek iránta, s nemcsak itthonról, hanem külföldről is. És…

Tovább

801. Szeszgyár utca, mikor?

A Józsefvárosi Hírlevél szerint kezdetét veszi az Orczy-negyed komplex rehabilitációja 2,5 milliárd forintból. A program 2018 és 2021 között valósul meg. Ez így szép nagyon. Csak éppen pl. évek óta várat magára azon döntés végrehajtása, miszerint újra meg kell nyitni az utat a volt Szeszgyár…

Tovább

789. Kidobott, halott pénz

Olvasom, hogy a Kesztyűgyár pályázott a Belügyminisztériumnál és nyert is 10,45 millió forintot. A pályázat témája a bűnmegelőzés, és az Orczy negyed egyik legproblémásabb területét, a Diószegi Sámuel utca 18–28. szám alatti épületegyüttest érinti. "A projekt elsődleges célja a területen élő 7–16…

Tovább

763. Csak a láncainkat

A hét végére, röviden. Pár napja hallottam a rádióban, hogy Győri Péter polgármesterjelölt a miniszterelnökhöz fordult a Józsefvárosban terjedő suttogópropaganda miatt, miszerint a fideszes vezetés esetleges alulmaradása az időközi választáson, egyben a kormányzati támogatások elapadását is…

Tovább
süti beállítások módosítása