A mi Józsefvárosunk

Ment is, maradt is [401.]

2024. február 17. - Amijo

Balog Zoltán lemondott a zsinati elnöki posztról.
Püspökként marad az egyháznál. (Telex

Kicsit megkésve, kicsit mismásolva, nem kicsit magyarázkodva, de Balog Zoltán tegnap lemondott lelkészi elnöki tisztségéről, miután kiderült, hogy — Novák tanácsadójaként és mentoraként — nyakig benne volt a felháborodást kiváltó kegyelmi ügyben. Dunamelléki Egyházkerület püspökeként azonban marad a református egyház legfontos pozíciójában.

balog_lemond.jpg

Balog tehát püspökként, vezető lelkészként maradhat. Mint gyülekezetének (és a többi lelkésznek) erkölcsi mércéje, morális iránytűje. Piha!

P.s.: Ja, és az álszent, hazug szövegétől még hányingerem is van.

*

A magyar református egyházban a püspök kiemelten fontos pozíció, ha erről lemondott volna Balog, lényegében teljesen távozott volna a református egyházat irányítók közül. A dunamelléki püspöki tisztség erős vezetői poszt az egyházban, ez a második legnagyobb egyházkerület, aminek ráadásul Budapest a székhelye. (via Molnár Réka / Telex)

No de most aztán már elég volt! [400.]

Novák Katalin után Varga Judit is lemondott (Index

Az Európa leghímsovinisztább kormányát vezető Magyarbasinak egy csapásra sikerült megszabadulnia mindkét olyan nőtől, akiket afféle fügefalevélként valaha is ún. pozíció- ba emelt. A rendszer stabil; efféle álcákra már semmi szükség.

A jelentős propagandaértékű gesztus nyilvánvaló üzenete, hogy ilyen magas polcon sem érezheti magát biztonságban senki: aki hibázik, lapátra kerül.

varga_novak.jpg

Kiegészítések:

  1. Sajtóhírek szerint a kegyelmi kérvényt Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik egykori országgyűlési képviselője írta.
  2. Hivatalosan meg nem erősített, de igen szavahihetőnek ismert forrás szerint a kérvényt az igazságügyminisztérium ellenjavallattal küldte tovább a ke. hivatalának. Valószínűtlen, hogy ott ezt az ellenjavallatot kifejezett "felsőbb" utasítás hiányában csak úgy lesöpörték volna az asztalról. Varga J. (az enyémmel teljesen egyező) állás- pontja szerint a ke. kegyelmi joga nem azt jelenti, hogy a ke.-nek és az igazságügyi miniszternek közösen van kegyelmi joga. Ezért ő az ellenjegyzést formális köteles- ségnek fogta fel, és a kegyelmi döntéseket automatikusan, azok bármiféle megfon- tolása nélkül írta alá.

Fügedi ubul

P.s.: Fideszes körökben Balog Zoltán püspököt, korábbi minisztert sejtik a Novák bukását hozó kegyelmi döntés mögött. Bár Novák nyilvánosan nem osztott meg részleteket a lemondásához vezető kegyelmi döntésről, fideszes és kormányzati körökből kiszivárgott információk alapján elkezdett tisztázódni a kép. (via Telex)

Megszűnik a benzinkút [399.]

Végleg megszűnik a Kálvária téri Shell-kút. (Józsefváros Üjság

A Kálvária téren — a 16-17-18. sz. házak előtt — az 1960-as évektől működött benzinkút, előbb ÁFOR-, majd Shell-kútként. Most azonban végleg bezár, május 31-én kereskedelmi tevékenysége megszűnik, a nyáron pedig elkezdik a helyreállítást: kiemelik a földből a tartályokat, feltörik a betont, lebontják az épületet, helyreállítják a területet — írják.

shell_kut.jpg

A helyén lakossági parkolóhelyeket alakítanak ki, és a Baross utcai fasor folytatásaként új fákat is telepít az önkormányzat. A forgalmi rend nem fog változni.

A benzinkút az utóbbi időben sem volt mindig nyitva: amikor 2022 nyarán ellátási hiányok voltak, a Shell „optimalizáló intézkedéseket” vezetett be, aminek ez a kút is áldozatául esett. Akkor még csak ideiglenesen, 2023 februárjában újra megnyitották — most már viszont végleg bezár.

Edzőpálya fontosabb, mint az erdő [398.]

Véderdő-mizéria: kiderült, hogy nem az iskola,
hanem három foci edzőpálya miatt vágatná ki az erdőt a püspök.  (szeged.hu

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök hibátlanul ismerte fel a helyes élet- és szerve- zetvezetés talpkövét: azt, hogy külön kell válogatnunk a fontos dolgokat a fontatlanoktól. A gyerekeknek focipálya kell, erdő (bemutatható ökológiai rendszerekkel) nem kell.

kisrigo.jpg

Amíg fociznak, nem gondolkodnak azon, jó lehet-e az az isten, aki arra alkotta teremtményeit, hogy felfalják egymást, mitől több milliárd éves az élet, ha csak 4800 éve teremtette, meg efféle csacskaságokon, amikről a tényektől megzavart elméjű gyermekek szoktak.

A foci, az igen! Ahhoz speciális futballintelligencia kell, ami zárt, bentlakásos intézményekben, 0 külkapcsolattal fejleszthető a legjobban — ahogy a régi, jó kis átkosban is akadályoztuk, hogy az állampolgárok meglássák, mennyivel jobban ÉS szabadabbul élnek az emberek a rothadó kapitalizmusban, mint a felsőbbrendű nálunk.

Az iskola elférne az erdő mellett a telken. A hely az edzőpályáknak kell. EZ a hely: a tanács (néhai önkormányzat) által kínált telek le van szarva. Ha elfogadnák, úgy tűnne, hogy engedtek valamiben: inkább meghosszabbítják Lovasberényig, és még panaszkodnak is.

Fügedi Ubul

A Pázmány-saga folytatódik II. [397.]

Végtelen(ített) történet.

Alkotmánybíróságra viszi az ellenzék a Magyar Rádió épületének lebontását. (HVG

Másfél hete döntött a képviselőtestület arról, hogy Sára Botond törvényességi felhívását megalapozatlannak tartják, illetve az általa irányított Fővárosi Kormányhivatal elfogult- ságának vizsgálatát kérik a Pázmány-projekt ügyében. Szerintük ugyanis a kormány túllépett a hatáskörén a Magyar Rádió épületének bontása kapcsán, ráadásul mindezt az ukrajnai háborúra hivatkozva tették meg.

magyar_radio3.jpg

Ezért az ellenzéki pártok Alkotmánybírósághoz fordulnak a Pázmány-projekt miatt; Csárdi Antal palotanegyedbeli o.gy. képviselő kezdeményezéséhez csatlakozott Jámbor András, a kerület másik képviselője is.

A végtelen(ített) történet tehát most az Alkotmánybíróságon folytatódik.

LaMa

Ps.: Alkotmányellenesnek tekintik az indítványozók azt is, hogy a kormányrendelet az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra hivatkozva ad felhatalmazást arra, hogy törvényi szabályoktól eltérő kormányrendeletek szülessenek és a helyi önkormányzatok döntési jogköre is sérül azáltal, hogy kormányrendelet keretei között von el tőlük hatás- köröket. (via HVG)

De jure, de facto [396.]

Lajtától nyugatra.

Az utolsó csatlós, svéd ügyben is. (KARD

A most kezdődő nagy hadgyakorlattal a svédek elkezdtek integrálódni a NATO katonai szervezetébe. Nagyon meglepődnék, ha még nem kezdték volna egységesíteni a had- felszerelést a kaliberektől az acélfajták minőségéig.

kristersson.jpg

Ulf Kristersson svéd miniszterelnök.

Az Unió és a NATO is nagy szervezet (hatalmas jogi-bürokratikus vízfejjel), tehát mind- kettő lassan mozdul. De már mindkettő aktívan dolgozik azon, hogyan lehet a jobbára már kizárólag a vétóval zsarolásból élő magyarok esedékes jogi-bürokratikus disznósá- gait kikerülni. Amíg az autógyáraik érdekeit képviselő németek minden szúnyogcsípést elnéztek (a sztrájktörőként foglalkoztatott) magyaroknak, addig bármit meg is tehettünk, mert megfékezésünkre nem volt politikai akarat. De most döntő hibát követtünk el, amikor a kínaiakat, tehát a németek üzleti ellenfeleit engedtük be munkaerőpiacunkra. A következő uniós költségvetésben erre iszonyúan rá fogunk faragni.

Addigra a svédek "de facto" NATO-tagok lesznek, mi pedig "de jure" tagokká silányulunk. A szervezetnek semmi szüksége arra, hogy magyarnak nevezett orosz "fehér hírszerzők" jussanak pozíciókhoz: az eddig megkapottakból is különösebb csinnadratta nélkül ki fogunk kopni.

A svédek (naná) hülyeségnek tartják, hogy az elefánt járuljon az egér elejbe kuncsorogni. Egyébként is: van-e jobb dolog, mint úgy lenni egy szervezetben, hogy ne kelljen megfelelni a formális kötelmeknek? Ennek fordítottja ugyebár az, amikor csak a formális kötelmeknek kell megfelelni, de a tagság előnyeiből nem jut semmi.

Magyarország persze előre megy, és az előre az az irány, amerre Magyarország halad.

Fügedi Ubul

A Pázmány-saga folytatódik I. [395.]

Végtelen(ített) történet.

Január 18-án, azaz csütörtökön testületi ülés volt, méghozzá egyetlen egy napirendi ponttal, amely arról szólt, hogy Sára Botondot elfogultsága miatt ki kell(ene) zárni a Pázmány-ügyből. A képviselők — ah, minő meglepetés! — egyhangúan döntöttek arról, hogy Sára törvényességi felhívását megalapozatlannak tartják, illetve az általa irányított Fővárosi Kormányhivatal elfogultságának vizsgálatát kérik a Pázmány-projekt ügyében.

testuleti20240118.jpg

Azt kértük, hogy hallgassák meg az emberek hangját a Pázmány-projekt ügyében, ezért változtatási tilalmat rendeltünk el, hogy ne lehessen a lakók bevonása nélkül, a fejük felett dönteni. Válaszul a kormány rendeletet hozott, ami semmissé tette a helyiek érdekét védő tilalmat. Sára Botond pedig törvényességi felhívással élt, hogy még egy eszközt bevessenek a saját érdekükben. De mi nem engedjük, hogy a józsefvárosiak bevonása nélkül alakítsák a lakókörnyezetünket! (via Pikó András polgármester)

Tehát a Pázmány-saga folytatódik, a fideszes képviselők megvilágosodtak, a testületi ülés pedig a szokott helyén, az Önkormányzati TV-n nézhető meg. (A tessenek jól megnézni a képet, nem valószínű, hogy láthatunk még ilyet...)

További kellemes hétvégét mindenkinek.

Bontanák a Rádió épületeit V. [394.]

Végtelen(ített) történet.

A Kormányhivatal visszavonatná az egykori Rádió-épületek változtatási tilalmát, Józsefváros vezetésének esze ágában sincs ezt megtenni. (24.hu

Sőt, Sára Botond, illetve az általa irányított Fővárosi Kormányhivatal elfogultságának vizsgálatát kérik — írja a lap. Ezzel újabb (és újabb) fejezethez ért a Rádió épületeinek bontását erőltető szomorú történet. És még nincs itt a vége.

radio2024.jpg

… a folyamat jelenleg első látásra talán nyugvóponton áll, hiszen a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia december elején megszerezte a vágyott bontási engedélyt, a kormány a karácsonyfa alá tartogatott rendeletének köszönhetően pedig a helyi védelem is súlytalanná vált, a helyzet azonban távolról sem ilyen egyszerű, hiszen Józsefváros december végén közigazgatási pert indított, illetve az Alkotmánybíróságon is megpróbálja megállítani a kormány rendeletet rendelettel felülíró akaratát. Ez a próbálkozás mostanáig nem hozott eredményt, a háttérben azonban továbbra is egymást követték a történések. (via Vincze Miklós / 24.hu)

Merthogy január 18-án, csütörtökön rendkívüli testületi ülés lesz, egyetlen napirendi ponttal. Ezzel: Javaslat törvényességi felhívással kapcsolatos döntés meghozatalára. 

Célja a képviselőtestület tájékoztatása a Budapest Főváros Kormányhivatalának törvé- nyességi felhívásának tartalmáról és a törvényességi felhívásban írtakkal kapcsolatos álláspont kialakítása. Az előterjesztést Pikó András polgármester és Rádai Dániel alpolgármester jegyzik.

LaMa

Miénk itt a tér [393.]

Megújult a Horváth Mihály tér.

Befejeződött a Horváth Mihály tér felújítása. Az önkormányzat még 2021-ben jelentette be, hogy átalakítják a teret, most elkészült. Új a burkolat, fákat ültettek és virágágyások, zöld felületek, biciklitároló is helyet kapott. A hírt Pikó András polgármester osztotta meg ma az FB-oldalán — fotókkal, ahogy azt kell. (További képek, ugyanott...)

horvath_m_ter2024.jpg

A 2021. legvégén elfogadott költségvetésből az önkormányzat mintegy 241 millió forintot biztosított a kerület egyik legnagyobb tere, a Horváth Mihály tér megújítására. (Megjegyzendő, hogy nagyon ráfért, a tér korábban elhanyagolt és ronda volt.)

A képek elnézegetve: szerintem szép lett.

LaMa

Balogh Paci ösztöndíj idén is [392.]

„Csak az hal meg, akit elfelejtenek.”

Újra kiírja az önkormányzat a Balogh Paci ösztöndíjat, ezúttal 30 év feletti alkotóknak. A roma folklór zenész, emberi jogi aktivista és önkormányzati képviselő 2020 novemberé- ben tragikusan fiatalon, 28 éves korában hunyt el koronavírus-fertőzés következtében.

balogh_paci.jpg

A Balogh Lajos Paci emlékére alapított ösztöndíj-pályázat célja a roma kultúrát képviselő, azt megjelenítő alkotó- és előadó-művészeti tevékenységek támogatása, 11 hónapon át. Az alkotói támogatás összege: havi nettó 133 400 forint.

Pályázati határidő: 2024. január 22. (Részletek az önkormányzat oldalán olvashatók.)

süti beállítások módosítása