A mi Józsefvárosunk

722. Neki térkép e táj

2018. február 08. - Amijo

Az fb-oldalamon már megírtam, de... Kedden orvosnál jártam a Magdolna utca 33. számú házba. Ennek az újépítésű bérháznak a földszintjén működik a Kaiser József fideszes önkormányzati képviselő vezette kerületi polgárőrség. Befelé menet feltűnt a körzet választási térképe. Visszafelé bementem, lefotóztam. Kérdeztem, hogy hol van Kaiser. És hogy miért van kint a kerület, illetve Kaiser önkormányzati körzetének választási térképe?

polgaror1-2.jpg

polgaror1-1.jpg

A hölgy, aki ott ült nem tudta, csak annyit mondott: a Józsi tette ki. Arra sem tudott (akart) válaszolni, hogy vajon mit is jelentenek a térképen látható jelölések, nevek. Fel akarta nekem hívni a Kaisert, mondtam neki, hogy az ráér, Józsi pontosan tudja, ki vagyok.

És jeleztem, hogy mire visszamegyek, ami másnap (azaz szerdán) lesz, legyenek már oly kedvesek és szívesek lenni, hogy eltüntetik a fideszes kampány nyomait. Ha már egy közpénzből derekasan megtámogatott civil szervezetként működnek. Akkor legalább a civilség látszata meglenne, és nem az ordítana már messziről, hogy a polgárőrség irodája egyben a fidesz Magdolna-negyedi kampány irodája is…

polgaror2-2.jpg

polgaror2-1.jpg

Ahogy ígértem, tegnap visszamentem a polgárőrséginek nevezett irodához. Sehol senki, ajtó zárva volt, a villany se égett. Kérésemnek (észrevételeimnek) csupán részben tettek eleget: a három választási térképből csak azt az egyet tűntették el, amelyiken személynevek voltak rendelve utcák különböző szakaszaihoz, és egyéb más jelölésekkel volt kiegészítve.

Nem hagyom ennyiben. Ott leszek a sarkukban. Ha kampányt tapasztalok polgárőrök ré- széről, addig követem őket, amíg fel nem hagynak vele. Egészen elképesztőnek és igencsak visszásnak tartom, hogy Kaiser József és a kerületi fidesz némi közpénz lecsurgatásával arra használja a polgárőrség tagjait, hogy azok a fidesznek kampányoljanak. Már a 2014-es kampányban is többször szóvá tettem, hogy nincs az igazán rendben, ha polgárőrök – nem egyszer egyenruhában – közpénzből fizetett magánhadseregként valamelyik párt körül szorgoskodnak – akár önként, akár nyomatékosan „megkérve”. (Kaiser szerint: mindezt szabadidejükben teszik. Amikor ugye, azt csinálnak, amit akarnak… Akkor tavasszal a választáson dr. Vas Imre alig 1,29%-al előzve meg Pál Tibort.)

Időgép: ez itt egy röpke emlék Kaiser úrról és csapatáról, még 2014 áprilisából: Közösségi kert polgárőr-módra (A KB világa blog)

És bár sem olyan idős, sem olyan élettapasztalt nem vagyok, mint Kaiser képviselő úr, bizton állíthatom, hogy a polgárőrség nem azért van, hogy egyik vagy másik párt (képvi- selő) seggéből kilógva – akár civil ruhában, akár polgárőr egyenruhában – magánhad- seregként kampányoljon. Hanem hogy a rendőrség és a közterület-felügyelettel együtt hatékonyan és törvénytisztelő eszközökkel segítse a kerület lakóinak mindennapi életét – hasznos szerepet betöltő önkéntes társadalmi szervezetként.

Camara-Bereczki (CBFM), Magdolna-negyed

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr2213645592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása