A mi Józsefvárosunk

701. Igazgyöngy

2017. december 06. - Amijo

Itt a tél, és lassan itt a karácsony is. Kinek így, kinek úgy. Sokaknak úgy. Sok civil szervezet különböző jótékonysági akciókkal próbál a rászorulók segítségére lenni, sokan igyekeznek enyhíteni a bajokon. Köztük az Igazgyöngy Alapítvány, Ritók Nóra vezetésével – évek óta. Pikó András két napja tette fel alábbi bejegyzését az fb-oldalára, mi most teljes egészében közöljük. Hátha egy csöppet tudunk ezzel is segíteni…

igazgyongy1.jpg

Mohácsi Dorina, 13 éves

Csak dolgozni akarunk. Azért, hogy ne éljen ennyi ember szegénységben, esélytelenségben. Akiken mi segítünk, azok nem tudják, mi az a civil törvény. Nem tudják, mit jelent a választási kampány. Ők csak azt értik, hogy van, aki segíteni akar és tud is rajtuk. Még van. Még vagyunk. (L. Ritók Nóra)

Három éve indítottuk el az Ajándékozz Karácsonyt-akciót.

Az erkölcsi felháborodás és az együttérzés közösen hozta létre kezdeményezésünket. Felháborítónak tartottuk, hogy létezhetnek olyan családok ma Magyarországon, akik rettegve várják a Karácsonyt és a téli szünetet, mert gyerekeiknek az iskolai szünet alatt nem tudnak enni adni, nem tudnak felfűteni még egyetlen szobát sem.

Úgy éreztük, segítenünk kell.

Több száz ilyen gyerek él azokban a Berettyóújfalu környéki kis falvakban, ahol Ritók Nóra vezetésével az Igazgyöngy Alapítvány munkálkodik. Iskolával, tehetség- és családgondozással segítik ezeknek a gyerekeknek és családjaiknak a mindennapi túlélését és mentik meg a gyerekek számára egy, a jelenüknél jobb jövő esélyét. Csodálatos a munka, amit Nóráék végeznek nap, mint nap, de egyedül ők sem képesek arra a csodára, hogy Karácsonyt varázsoljanak a szegény fűtetlen falusi házakba,

Ehhez már a Ti segítségetek kell! 

13-án szerda reggeltől elindul az idei adománygyűjtő kampány, Nóra lesz a vendégem a Klubrádió reggeli műsorában és hallhatjátok majd a szokásos rádióspotot is. Min- den nap egy-egy igazgyöngyös, segítségre szoruló gyermek alkotását posztoljuk ezen az oldalon karácsonyi képeslapként – használjátok ezeket, amikor barátaitoknak, szeretteiteknek az interneten keresztül karácsonyi jókívánságokat küldtök, mert ezzel az akció hírét is továbbítjátok. (Addig is Nóra minden nap posztol egy képet a gyere- kektől, látogassatok el értük az Ajándékozz Karácsonyt FB oldalára és készüljünk velük az ünnepre.) 

Az alapítvány munkatársai tüzelő- és ételcsomagokat készítenek az összegyűlt adományokból. Már ezer forint is nagy segítség – kitelik belőle egy tüzelőcsomag vagy egy kiadósabb vacsora ára egy gyermek számára. 

Az Igazgyöngy Alapítvány számlaszáma: 11738046-20048343 (OTP)

Ha igazán egyedi ajándékokat kerestek a fa alá és segíteni is akartok, keressétek fel az alapítvány webshop-ját és vásároljatok a gyerekek és szüleik által készített alkotások- ból, termékekből. Megértjük, ha nem áll módodban az anyagi támogatás – ám ha támogatod a kezdeményezésünket, kérlek, ajánld az ismerőseid figyelmébe és oszd meg az oldalt. 

Köszönjük!

***

Az Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a berettyóújfalui kistérségben működik 1999 óta. Fő tevékenysége a tehetséggondozás és személyiség- fejlesztés, különös tekintettel a hátrányos helyzetű gyerekekre. Az alapítvány igazgatója L. Ritók Nóra, aki az alapítvány munkájáról blogot is vezet. 2010-ben az alapítvány elnyerte a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat Az év civil szervezete díját. Az alapítvány magánado- mányokból, pályázatokból és a programjaiból befolyó bevételekből tartja fenn magát és a projektjeit. (Wikipédia)

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr7413447633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása