HTML

A mi Józsefvárosunk

Budapest egyik pesti oldalon fekvő kerülete, nevét II. József után kapta 1777-ben. Területe 6,85 km², lakossága 71. 642 fő.

Facebook oldalunk

Utolsó szavak

Dokumentumtár

Dokumentumok - egyben
Itt egyben található meg a blogra felkerült összes doksi, akinek van kedve - bogarásszon köztük...

Moderálási elvek

1. Ha a másikat, nem pedig a mondanivalóját minősíted durván, kitiltunk egy időre.

2. Ha népek vagy társadalmi csoportok ellen uszítasz, kitiltunk mindörökre.

* Komentmoderálási elvek (részletesebben)

2017.11.09. 19:00 Amijo

692. Történéseim (7)

Címkék: történet ünnepség MÁFI

Még egyszer november 7., az aktualitás okán
Vidám történetek a régi, jó kis átkosból 

Förtelmesen régen, 1976. szeptember 6-án álltam hivatalosan munkába — hogy miért pont akkor, az egy másik történet. Főnökömet, a továbbiakban Zsigának nevezendő Csalagovits Imrét röviddel azelőtt nevezték ki csoport-, osztály- és főosztályvezetőmnek a nyugdíjba vonult Vogl Mária akadémikus helyébe, ráadásul az Intézet párttitkára is ő lett. Máig úgy vélem, hogy nagy csapást mértek ezzel a magyar tudományosságra: Zsiga elképesztően tehetséges geokémikus volt és nagyon szorgalmas ember. Így azonban húsz évre teljesen kiesett a szakmából, mert főnöknek is nagyon szorgalmas volt. Kvalitásait jól jellemzi, hogy a húsz év kihagyás után ő tisztázta, mitől és hogy alakultak ki az Alföld arzénes vizei. Átlagos embernek ilyesmire esélye se lett volna.

A főnökösködéshez azonban őszinte sajnálatomra nem volt semmiféle tehetsége. Voltak viszont elképzelései és elvei — nemcsak arról, hogy mit vár el magától, hanem arról is, hogy mit vár el tőlünk, beosztottaitól. Így hát a november 7-i ünnepség előtt körbejárta a főosztály helyiségeit, és fölterelt minket a díszterembe.

— Zsiga! — szólítottam meg én, a két hónapja kutató ifjú segédmunkatárs. — Nem lesz ez így jó. Hadd maradjak én idelent.
— Hogy képzeled?! — Most lesz az ünnepély; mindenkinek föl kell mennie.
— Nézd, Zsiga! Ha egy teremben összegyűlik sok ember, és ott valaki föláll, hogy elkezdjen beszélni, én öt percen belül elalszom. Mindenkinek jobb lenne, ha lent maradhatnék...
— Ne hülyéskedjél, ilyen nincs. Nyomás fölfelé!

Hát én fölmentem. Amikor vége lett a rendezvénynek, a székek tologatására fölébredtem, és lementem a többiekkel. Volt, aki kicsit furcsán nézett rám, de nem szólt senki. A következő fél évben nem lehetett efféle gubanc, de aztán eljött az április negyediki megemlékezés, és az én főnököm ismét körbejárta a szobákat, hogy fölhajtson minket maga előtt.

— Zsiga! — kérleltem. — Nem lesz ez így jó. Hadd maradjak én idelent.
— Hogy képzeled?! — Ünnepély lesz, föl kell menni.
— Már a múltkor mondtam neked... Ha egy teremben összegyűlik sok ember, és valaki föláll, hogy beszéljen, öt percen belül elalszom. Hadd maradjak!
— Ne hülyéskedj már megint. Nyomás fölfelé!

Hát én fölmentem. Amikor vége lett, a tologatásra fölébredtem, és lementem a többiekkel. Néhányan megkérdezték, hogyan jártam én az egyetemen előadásra, ha ilyen elalvós vagyok. Bevallottam nekik, hogy ritkásan. Vagyis inkább nem. Némileg vesztettem népszerűségemből (ebben jó vagyok).

Vége lett a terepszezonnak, és újra közelgett a novemberi ünnep. Jött a megemlékezés, és Zsiga a jól begyakorolt módon körbejárta a szobákat.

— Mindenki föl az ünnepségre!

(Mély lélegzet, némi belső vívódás.)

— Az Ubul maradhat.

Fügedi Ubul

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr713219649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.