A mi Józsefvárosunk

685. Ingyen vécét? Na ne!

2017. október 19. - Amijo

30 automata utcai vécét kapna ingyen a főváros, de a kerületek félnek tőle. A JCDecaux közterület reklámcég felmérte a budapesti közterületeket, és 76-78 köztéri vécét találtak, aminek jelentős része nem is működött. Ezért egy korábbi, 2006-os szerződés alapján javaslatot tettek a főváros önkormányzatának, hogy reklámfelületekért cserébe 30 darab automatizált utcai illemhelyet telepítenének – többek között  az Astorián, Deák téren, az Oktogonon, a Blaha Lujza téren, a Kálvin téren, vagy a Batthyány téren.

Azaz, önkormányzati cselekvés hiányában most egy magáncég, az utcabútorairól – pl. padokról, illemhelyekről, kölcsön biciklikről – ismert francia vállalat ajánlotta fel, hogy nyilvános vécéket hozna létre Budapesten. Abban a kétmilliós városban, ahol mindössze 70 köztéri illemhely van, és ahol a vezetőket nemcsak az ombudsman véleménye nem hatotta meg, de az sem, hogy lakosok 85,5%-a több nyilvános mosdót szeretne! Ugyanis attól félnek, hogy hajléktalanok veszik birtokba a létesítményeket.

Mi lenne, ha a változatosság kedvéért az önkormányzatok azon dolgoznának, hogy keve- sebb ember kerüljön az utcára, és közben vécéket is létesítenének, hogy kicsit tisztább és élhetőbb legyen a város a helyi lakosok és az idelátogatók számára is? (via Kettős Mérce)

***

Összesen 55+15 köztéri vécé van Budapesten - A fővárosi önkormányzat tulajdo- nában lévő budapesti illemhelyek üzemeltetését a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) látja el. Jelenleg 55 db üzemképes illemhelyet tartanak nyilván. Az illemhelyek elsősorban a főbb tömegközlekedési csomópontoknál és a turisták által látogatott nevezetességeknél találhatók. A kerületi önkormányzatok által üzemeltetett vagy bérbe adott illemhelyek száma 16 darab. (Index)

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr5013028634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása