A mi Józsefvárosunk

684. Újra megújulunk

2017. október 16. - Amijo

Olvasom az ittlakunk.hu-n, hogy nemrégiben arról kérdezték meg a kerület lakosait, hogy melyik józsefvárosi városrészekre férne rá leginkább egy alapos megújulás. Az így kapott válaszokat aztán szépen elküldték az önkormányzatnak azzal a kérdéssel, hogy az általuk felsoroltak közül melyik rendbetétele van tervbe véve. Megkapták a választ (itt olvasható), én azonban – eléggé önző módon – csak kettőt emelnék most ki közülük, merthogy ezek érintik (érintenék?) azt a környéket, ahol már évtizedek óta van szerencsém eléldegélni.

Diószegi – Dugonics - Illés - Kálvária tér közti terület, az Orczy negyed, az Illés utca és Diószegi utca vonatkozásában jó hír, hogy a Fővárosi Közgyűlés a hetekben döntött róla, hogy támogatásra javasolja a józsefvárosi Orczy negyed két milliárd forintos fejlesztését. Amint megkapjuk az utolsó szükséges támogatást is, elkezdődik a komplex városrehabilitációs program előkészítése és ezt követően a tényleges munka. Az első időszakban a legproblémásabb, Dankó utca – Magdolna utca – Dobozi utca – Baross utca – Kálvária tér – Diószegi utca – Dugonics utca – Illés utca – Kálvária tér által határolt területre eső 7 tömbre fogunk koncentrálni.

„Harminc éve ígérik, hogy felújítják az utcát, de erre valahogy megint nem lett pénz.” (Élet a Diószegiben)

Több Kőris utcai épület is érintett az Orczy programban, ezen kívül a tervek között szerepel a 4/b és 9. szám alatti telkek értékesítése, ahol sikeres pályáztatás esetén építési beruházás kezdődhet.

Komolyan mondom, ez igazán nagyszerű! Újra itt a megújulás és az újjáépülés. Állítólag. Csakhát én valahogy már eléggé bizalmatlan vagyok. Tetszetek tudni, hogy az elmúlt 2-5-8-15-20 évben hányszor, de hányszor hallottam, olvastam már ugyanezeket a beetetető lelkesítő mondatokat? Ezeregyszer.

LaMa

***

A területet ma már hivatalosan Orczy-negyedként tartják nyilván. Sok az önkormányzati tulajdonú lakás, így sok az önkényes lakásfoglalók ellen alkalmazott totális elfalazás is. Az épületek többsége minimum százéves, védettséget egyik sem élvez. A VIII. kerület évtize- dek óta tartó rehabilitációjában eddig eléggé lemaradt ez a terület. ... Az önkormányzat ígéretet tett rá, hogy megpályáz 2 milliárd forintnyi uniós támogatást. Az összeg 70 %-át szociális, társadalmi, bűnmegelőzési és gazdaságélénkítési programokra lehetne felhasz- nálni, a fennmaradó részt pedig építkezésre. Három pilléren nyugszik majd a pályázat: lakhatás, foglalkoztatás és gazdaságélénkítés, valamint bűnmegelőzés. A 2016-ban beígért pályázatról a kerület honlapja, a jozsefvaros.hu még mindig konzekvensen jövő időben beszél. (via Magyar Narancs)

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr212993268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

putyi8 2017.10.22. 16:47:00

Szomorú számomra és még sokaknak hogy az MNP III-ban benne volt a Dankó-Magdolna Dobozi ------most az Orczy negyed "több éve igért " rehabilitációjában is benne van /ugy látszik állandóan vissza vissza megyünk a Magdolna nagyedbe-vagyis pl a Sárkány utca már nem fér bele pedig ott van 3 önkormányzati ház mely igencsak bontásra szorul SŐT -s ugy látom igy is marad még a következő 10 évre !!!!!!!Kb 15 házat kellene rendbe tenni itt az Orczy negyedbe kb 8 önkormányzati házat a többi társasházat pedig homlokzati vagy belsső munkálatokra pályázati pénzekből ---ennyire ockodni kell ettől a területtől??Ha nem hagyták volna ennyire lepusztulni a Dió 18-20-22 24 -Dugonics 14 16-stb akkor könnyebb lenne a helyzet -a következő polgármesternek !!!!!!!!!!!!!!
süti beállítások módosítása