A mi Józsefvárosunk

595. Biztonságérzet és mi

2017. január 25. - Amijo

A politikus népesség körében gyakori egy degeneratív betegség, ami a kognitív képességek súlyos, progresszív károsodásával jár... (Drogriporter) 

Olvasom, hogy derék polgármesterünk szerint növekszik a biztonságérzet Józsefvárosban, legalább is a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) keddi konferenciáján ezt mondta. Meg hogy a közterületi drogszemét és a terjesztőpontok száma is jelentősen csökkent a kerület- ben, a drogszemét például közel 50 százalékkal esett vissza. 

drog_karik1.jpg

Emellett Kocsis Máté még azt is kiemelte, hogy a rendőrség óriási szerepet játszik a drogelosztó gócpontok feltérképezésében és felszámolásában. Ehhez az önkormányzat a kamerarendszerrel, a józsefvárosi piac bezárásával és a parkok zárttá és őrzötté tételével járult hozzá – mondta még a polgi. Mindehhez itt van a beszámoló a kerületi újságban a dicsőségesnek vélt hadjáratról, itt lentebb meg egy bejegyzés a kerületben dolgozó egyik független szakmai szervezettől:

Lehet, bár kétlem, hogy a kényelmes irodákból kitekintve ez a probléma megoldása. Azonban bizton állíthatom, hogy az utcán végzett munkánk során egyéb, Alternatív(a) megoldások a célravezetőek. Amennyiben számít az emberség, számítanak az alapvető emberi jogok, számít a tisztelet és van bennünk kellő türelem, alázat és empátia... (Alternatíva Alapítvány)

P.s.: Nem tudom, hogy járt-e az elmúlt években az Orczy-negyed környékén dr. Kocsis Máté (már a bádogrendőrség átadásán kívül), az azonban biztos, hogy ezen a fertályon sok minden növekedett, de hogy a biztonságérzet nincs köztük, no, az egészen biztos.

LaMa

***

A 8ker véleménye és ajánlata a fentiekhez: Drogszakik helyett hataloméhes politikusok, mindenhez értő rendőrök, korlátok nélküli vajákosok. Nyugalom megzavarására alkalmas szakmázás azoknak, akik szerint a politikusok felszámolják a drogfogyasztást és következ- ményeit: Kis mozgalomtörténet - Egy ígéretes évtized után drogpolitika a szakma ellené- ben. Tíz évvel ezelőtt senki sem gondolta volna, hogy az állam nagyobb erőfeszítéseket fog tenni a szociális segítőszervezetek munkájának ellehetetlenítésére és tevékenységük meg- bélyegzésére, mint az új kihívások szakszerű kezelésére. (Kettős Mérce)

Szorgos és tanulságokban gazdag olvasgatást kívánunk!

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr612155603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása