A mi Józsefvárosunk

563. Csak pontosan és szépen

2016. október 21. - Amijo

Az önkormányzat által ki nem adott üres bérlakásokra költünk sokat (a szavazókat nem érdekli sem a pénzszórás, sem a rászorulók, a rászorulók pedig nem érdeklik a politikusokat, mert nem szoktak szavazni) - via 8ker 

Pont egy hete jelent meg az Indexen Százmilliók mennek el üres lakásokra címmel egy írás minderről – immáron sokadjára. Téma a budapesti önkormányzati lakások rossz állapota, és hogy emellett közel 8 százalékuk üresen áll, vagyis csak viszi az önkormányzatok pénzét. Budaházy Gusztáv a fészbukon így kommentálta a cikkben a leírtakat...

negyhaz2013-5.jpg

Azon tűnődöm, hogy érdemes-e megírni a századik cikket is az önkormányzati bérlakások s a benne élők siralmas helyzetéről, ami – minden látszat szerint – a kutyát se érdekel, s lám, az Index is, kvázi kötelező penzumként, az unalomig ismétli azokat a másodkézből szerzett pontatlan adatokat, amelyek cáfolatát már sokszor, sok helyen megírtuk.

Mert mit is szóljunk azokhoz az közlésekhez, melyeket – minden forráskritika mellőzé- sével – az önkormányzattól kapott adatokra hivatkozva írnak meg, s mely adatokról, legalábbis a hozzáértő számára, kiderül, hogy köszönőviszonyban sincsenek a tényleges valósággal. A kerületünkre vonatkoztatott üreslakás-számot pl, egyszer 497-ben adják meg, majd a kerületekbeli összevetésben 354-ben, ám a fő baj mégsem ez, még akkor se, ha ez az eredetileg 500-as szám a hektikus változásokat mutató összlakás-szám ellenére, 10 év óta (!) semmiféle változást sem mutat. (És akkor még nem is beszéltünk a KSH ezirányú adatairól, melyek megint csak másról szólnak.)

negyhaz2013-3.jpg

A fő baj ugyanis – kivéve a ragyogó "szegedi megoldást”, amelyről külön cikkben kéne szólnunk – az, hogy az önkormányzat adatszolgáltatása e tekintetben tök megbízhatatlan, hisz' pl. a mostani 4674-es összlakás-szám, 2012-ben még 5792 volt, legalábbis a KSH szerint, mert a vagyonkezelő akkori adatai hatezerről szóltak. Nos, az azóta eltelt időben, 1118 lakás felszámolásáról – legalábbis a rendelkezésünkre álló forrásokban – semmiféle adatot nem találtunk.

De a legnagyobb kvász – ha lehet – mégcsak nem is az összlakás-szám körül van, hanem az ún."üres lakásoknak" már definitíve is tök zavaros, de gyakorlati és jogi szempontokat tekintve, meg már inkább kaotikusnak nevezhető, áttekinthetetlenül ellentmondásos hal- mazával, mellyel az önkormányzat évek óta, "itt a piros, hol a piros" játékot űz. Ugyanis, bár még az így kimutatott összlakás-számhoz képest is rekorderek vagyunk mi, nyolcker- beliek a 10%-os üreslakás-számmal, a helyzet, valójában ennél sokkal rosszabb. A kaotikus, szakszerűen soha fel nem tárt bérlakásviszonyoknak ugyanis, csak a felszíne az önkori által kimutatott, évek óta 500 körüli üreslakás-szám, melynél a valóság sokkal sötétebb képet mutat.

negyhaz2013-6.jpg

Ezekbe ugyanis a Hivatal nem számolja bele azt a jóval nagyobb számú lakás- és nem-lakás célú helyiséget, amelyeket bérlőik – lévén ez csak afféle tartaléklakás számukra – részben soha nem laktak ténylegesen, és vagy csak jogellenes "továbbalbérletesítésre" használták, vagy (jóval kisebb részben) üresen hagyták/hagyják rohadni, vagy ha tetszik amortizálód- ni. Az önkormányzatot ugyanis – még gazdasági szempontból is rövidlátónak nevezhető módon – a bérlemény lakott/nem lakott volta nem, csak az abból beszedhető lakbér folyamatossága érdekli. A rendeltetésellenes bérleményhasználatból keletkező állag- romlást, ahogy az épület egészének az állagromlását is, a tervszerű, megelőző karbantartás teljes hiánya miatt, gyakorlatilag nem tekinti feladatának.

Visszatérve az üres lakásokra, a Habitat for Humanity tavalyi jelentésében pl. – mely persze, szintén önkormányzati adatokon alapszik – 2500 üres lakásról beszél teljes fővárosi viszonylatban. Nos, ez a szám – felelősséggel állítom – egyedül a nyolckerre vonatkoztatva kijönne, ha az összes, jogilag rendeltetésellenesen használt lakást és (eredetileg) nem-lakás célú helyiséget számba vennénk. És csak úgy mellesleg jegyzem meg, hogy ez az adat – mármint a fővárosi üres lakások száma – a mostani Index-cikkben 3246 "kiadatlan lakás" képében köszön vissza.

negyhaz2013-2.jpg

A jelek szerint, ezeket az adatokat – melyek ma már egyedül csak a zárt társadalmak politikai hátszéllel segített, bürokratikusan elidegenített körülményei közt lehetségesek – a "liberális sajtó" is kajolja, ahogy a többi, jobb sorsra érdemes, hangadó civil szervezet nagy része is. S bár ez utóbbiak – elsősorban az AVM, a Habitat for Humanity és a Szociális Építőtábor – komoly erőfeszítéseket tesznek a rászorultak különféle módokon történő lakhatásoz juttatására, arról, most legalábbis, nem esett szó, hogy pl. a nyolcker hivatalosai pacekból elgáncsolták azt a civil összefogással szervezett kezdeményezést, melyet a Négy- ház Egyesület Munkáért Lakhatás címmel terjesztett eléjük. Ez pedig nem szólt másról, mint amit a szegedi önkori most "talált fel," hogy ugyanis minden üres lakását rendelke- zésre bocsátja azon jelentkezőknek, akik vállalják azok rendbehozatalát.

Nos, ezt mi már hat évvel ezelőtt is feltaláltuk, majd javaslatunkkal a polgi elé állva azt, egy fideszes képviselővel együttműködve, kerületszerte ki is doboltattuk. Az eredeti elképzelés ugyanis – nagyjából persze – arról szólt, hogy a ráutalt, de tőkeszegény lakosság és az üres lakások után évi 200 milliót fizető önkori, dolgozzon ki egy épkézláb egyezséget a lakások rendbehozatalára, mely koncepció másutt már komoly eredményekkel is járt.

negyhaz2013-1.jpg

Aztán, miután az egész "találmányt" az önkormányzat "magáévá tette," és a fentebb leírt, általunk kiötlött címmel annak kidolgozásába fogott, úgy jó két év múlva (!) csöndesen ejtette az egészet. A nagy nehezen hozzáférhetővé vált indoklásában – minden érvelés mellőzésével – arra hivatkozik, hogy a "program koncepciója nem egyeztethető össze az MNP városrehabilitációs projekt szellemiségével." Azzal a programéval – mondom én – melynek beindítását a "lakossági bevonás" megszervezésétől tette függővé a tender-kiírás, s melynek a bérlők – nagyrészt önálló szervezésben – anno 2006, eleget is tettek.

Tudom, kedves barátaim és bérlőtársaim, az évek során sokat és különféle fórumokon sokféle formában, sokszor elmondtam ezt. De mint önkormányzati bérlő és obsitos érdek-képviselő – aki testközelben éli át e lakhatási forma minden ellehetetlenült, embertelen körülményét – csak azt ígérhetem, hogy soha nem fogom be ez ügyben "pörös számat." Bár, ahogy a helyzetet elnézem, erre, "hivatalból" úgyis akad elég jelentkező…

Budaházy Gusztáv

***

Négyház Egyesület - a fenti fényképek Csúcs Éva bejegyzéséből valók, még 2013-ból. „Mai program: közösségépítő bográcsozás az Illés utcában. Sorsára hagyott önkormányzati épület, út szélén hagyott lakókkal. Tapintható a kilátástalanság. A lakókban mégis él a remény. Álmuk, hogy egyszer lesz zárható kapujuk, az ÉPKAR befejezi végre a 13 ! évvel ezelőtt megkezdett elektromos hálózat felújítást. Mindenkinek volt saját története – én csak döbbenten hallgattam.” (További fényképek a Négy Ház a Magdolna-negyedért Egyesület fb-oldalán láthatók.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr2811827133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása