A mi Józsefvárosunk

548. Virág nyílott 13.

2016. szeptember 06. - Amijo

Igen, megint Virág Tamás fészbuk oldaláról. 8kerélet: A kerületi családsegítő tavalyról szóló beszámolója szerint a kerületben gyermekek átmeneti otthonában 61-en fordultak meg, 33 esetben ennek okaként a "szülők lakhatási problémáit" írták le.

hajlektalan_fuji1.jpg

(Fotó: nlcafe.hu - Így látják Budapestet a hajléktalanok)

"Az elhelyezést kiváltó okok közül 2015-ben is magasan az elégtelen vagy megoldatlan lakhatási körülmények, vagy a hajléktalanná válás volt a vezető probléma, 23 esetben emiatt került gyermek a gondozásunkba." Az otthonban heti két napot (délutánt) dolgozó pszichológus véleménye szerint "Tovább folytatódott az előző évi tendencia, hogy a bennlakók nagy részénél alig lehetett olyan célt találni, ami mentén dolgozhattunk volna hazagondozásuk, sorsuk rendezését illetően. Így soha ennyi nevelésbevétel felé hajló gyerek nem volt pszichológusi munkája során. Ilyen helyzetben pedig természetes, hogy a gyerekek pszichés tünetei csak szaporodtak. Sokszor tapasztalta azt is, hogy a szülők alig vagy csak nehezen voltak együttműködőek. Egyre gyakoribb volt az a jelenség, hogy a szülőket alig lehetett rábírni egy első interjúra/anemnézisre, vagy nehéz volt velük az időpontegyeztetés."

A beszámolót csütörtöki ülésén tárgyalja a testület. Az idei kilenc hónapról nincs infó, ahogy sajnos arról sem, hogy mit lehet/terveznek csinálni. (#huncutkocsismate - Virág Tamás szeptember 4., 9:18)

Pár éve még azzal érvelt Kocsis, hogy csak a kerületből hajléktalanná vált lakosokról hajlandó gondoskodni az önkormányzat. Akkor most hogy is van ez? Mert az átmeneti gondozóból - lakhatás híján - egyenes az út az állami gondozásba, a család teljes szétverésével. Ebben a folyamatban - nem mellesleg - partneri segítséget maga a Családgondozó és a Gyámhivatal nyújt. Az ott dolgozók/vezetők nyilván látják a megoldást, ám behódolnak a polgármester akaratának, hisz fontos az állásuk. Annyira, hogy megalkuvó módon bármire képesek. A felelősségük közös. (egy komment a fentiekhez a 8ker oldalán)

Másképp, ugyanerről: Minden üres lakását rászorulóknak adja Szeged. Az összes üresen álló, önkormányzati tulajdonú lakást felújítja és rászoruló családoknak adja majd ki a szegedi önkormányzat – ezt jelentette be ma Botka László, a város polgármestere az egyik bérlakás kulcsának átadása előtt tartott sajtótájékoztatóján.

P.s.: Nem is értem. Hát nem sokkal egyszerűbb a szegényeket, az elesetteket, a rászorulókat simán csak elüldözni? Ahogy – többek között – a mi derék polgármesterünk is tette és teszi…

***

Ez meg itt a reklám helye: Mozgalmi sörözés - Mi lesz veled Józsefváros? Holnap 19 órától Virág Tamással, józsefvárosi civil aktivistával beszélgetünk szeretett kerületünk jelenéről, jövőjéről, Kocsis Mátéról, a szociális kihívásokra adható normális válaszokról. A beszélgetés hangulatosnak ígérkezik és a sörkínálat is. Helyszín: BK41 – Köztér.

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr5011683177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frigyesmester 2016.09.06. 21:01:54

Eközben a Körzetvezetőség 25 millió előirányzatolását javasolja a József és a Tolnai Lajos utca sarkán felállítandó Mindszenthy-szobor megalkotására és elhelyezésére. A Családsegítő számára pedig 10 milla jutna ugyanezen javaslata a "Családok Átmeneti Otthona" feladatkörre. :(

EZ minősíti Kocsis körzetvezetőt és Rezsimjét!
süti beállítások módosítása